Ez a fejlemény korrekcióra késztetheti a kormányt

A német gazdaság romló növekedési kilátásai miatt a beterjesztetthez képest módosulhat a jövő évi magyar költségvetés – jelentette ki Kövér László.

PR
2011. 12. 08. 21:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év második felében olyan nehézségekkel is szembe kellett néznünk, melyekre 2010-ben nem készültünk: a világgazdasági környezet az addig rossz állapotához képest is egészen válságos képet mutat ma – mondta a Fidesz országos választmányi elnöki posztját is betöltő politikus egy zártkörű fórumot követő sajtótájékoztatóján.

Hiába nem vagyunk az euróövezet tagjai, az euróválság Magyarországot is alapjaiban érinti, nemcsak a befektetői bizalom egész Európát érintő megingása okán, hanem amiatt is, hogy a német gazdaság sem hozta azt a formáját, melyet az ottani politikusok a költségvetés készítése során előre kalkuláltak – fogalmazott a politikus. Miután a magyar gazdaság leginkább a német növekedéséhez igazodik, a kormányzat kénytelen volt a növekedési kilátásait, s ezáltal a költségvetés bevételei oldalát „korrekció alá vonni”. Valószínű, hogy ennek a végszavazás előtt, a következő napokban vagy hétben lesz a költségvetést érintő konzekvenciája is – közölte az Országgyűlés elnöke.

A büdzsé főszámait a parlament már elfogadta, de erre a helyzetre a kormánynak nyilvánvalóan reagálnia kell, az eredetileg megfogalmazott hiánycélt azonban nem adjuk föl – hangsúlyozta Kövér László. A házelnök kitért arra is, a jövő évi költségvetésben kirajzolódnak azok a társadalom- és gazdaságpolitikai célok, amelyeket a kormány megfogalmaz. Így a korábbi évekhez képest pluszforrások vehetők számításba az oktatás, az egészségügy, a közbiztonság vagy extrém módon, 30 százalékot is meghaladó mértékben a társadalmi felzárkóztatás területén.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.