„Ezt a döntést feltétlenül meg kellett hozni az ország érdekében”

Kubatov Gábor szerint a Fidesz arra kapott meghatalmazást a tavalyi választásokon, hogy teljesen megújítsa Magyarországot.

PR
2011. 12. 09. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jobboldali politikus a kormányzati munka elmúlt másfél évének eredményeit ismertető pénteki, fehérgyarmati sajtótájékoztatón a költségvetés kérdését érintően elmondta: az Európai Unióban jelenleg hét olyan ország van, amelyek a saját költségvetési hiányukat 3 százalékpont alatt tudták tartani. A közösség tagállamai közül ebben az évben csak Svédország és Magyarország tudta jelentősen csökkenteni az államadósságát – húzta alá Kubatov Gábor.

A pártigazgató szerint az irány feltétlenül jó; mint fogalmazott, az elmúlt évben a Fidesz próbált példát adni abból, hogy amikor az ország nehéz helyzetben van, a politika hajlandó áldozatokat hozni. Még akkor is, hogyha ez a nehéz helyzet nem a Fidesznek köszönhető – mutatott rá a politikus, emlékeztetve arra, hogy a korábban hangoztatott 4,7 százalékkal szemben valójában 7,4 százalékos volt a költségvetési hiány mértéke az Orbán-kormány hivatalba lépésekor.

A nehéz helyzet ellenére – a 2010-es önkormányzati választások borítékolható eredményétől függetlenül – a kormány az első döntései között határozott az önkormányzati képviselők számának felére történő csökkentéséről és javadalmazásuk mérsékléséről. „Ha hatalompolitikai szempontból vizsgáltuk volna az ügyet, akkor ott a Fidesznek óriási nyeresége lett volna ebből” – fejtette ki a politikus.

A meghozott intézkedések sorából Kubatov Gábor a kisebb parlamenttel kapcsolatos döntést emelte ki. A Fidesz–KDNP pártszövetség jelenlegi 263 fős országgyűlési képviselőcsoportjából a következő választások után 150 főt „ki kell tenni”, ezt a döntést azonban feltétlenül meg kellett hozni az ország érdekében és a költségcsökkentés miatt – hangsúlyozta. Szavai szerint emellett csökkentették a luxuskiadásokat, a minisztériumi leépítésekkel pedig sokkal kisebb államot és bürokráciát épít a kormány.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.