Felelőtlenül kezelték a pénztártagok vagyonát

A nyugdíjkasszában szó sincs hiányról – jelentette ki a szocialista Korózs Lajos szavaira válaszolva Selmeczi Gabriella.

WL
2011. 12. 21. 15:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korózs Lajos szerda délelőtti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy pártjuk a strasbourgi bírósághoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordul a magánnyugdíjpénztárak ügyében.

A politikus bemutatott egy, az Államadósság Kezelő Központ (ÁAK) Zrt. honlapján megtalálható táblázatot is. Szavai szerint ott egy „Excel-táblán számolnak el a nyugdíjvagyonnal”, amiből mintegy 180 milliárd forint hiányzik. Úgy fogalmazott, hogy közgazdászok véleménye szerint az év végére ez az összeg „akár a hatszázmilliárd forintos vagyonvesztést is elérheti”.

Selmeczi Gabriella válaszában azt írta, hogy az MSZP Korózs Lajossal az élen „folyamatosan a legaljasabb módon járatja le Magyarországot”. Szavai szerint a szocialista politikusnak „a matematika vélhetőleg nem tartozik az erősségei közé, hiszen szó sincs hiányról a nyugdíjkasszában”. Hozzáteszi, hogy amennyiben a képviselő nincs tisztában számviteli alapfogalmakkal, és képtelen egy Excel-táblázatot értelmezni, „úgy kérjük, hagyjon fel valótlan állításaival”.

A szóvivő hangsúlyozza, hogy a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer minden évben egy százalékkal emelte az államadósságot, és a befizetett tagdíjak 6-8 százaléka „vándorolt a pénztárak zsebébe”. A fideszes politikus szerint bizonyított tények alapján látható: a magánnyugdíjpénztár-tagok vagyonát rendkívül felelőtlenül kezelték, és az sohasem volt biztonságban. Selmeczi Gabriella hozzáteszi, ezt támasztja alá az is, hogy a pénztárak tagdíjakból levont működési költsége akár négy-ötszöröse volt az állami nyugdíjrendszer működési kiadásainak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.