Felfüggesztették Dombóvár polgármesterét

Fegyelmi eljárást indított Szabó Loránd, Dombóvár független, egykori MSZP-s polgármestere ellen a város képviselő-testülete.

BL
2011. 12. 08. 21:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Roland, a testület Fidesz-frakciójának vezetője az ülés után azt is közölte, hogy Kerényi Zsolt (Fidesz–KDNP) alpolgármester előterjesztésére döntöttek a polgármester felfüggesztéséről. A háromtagú fegyelmi bizottság négy pontban vizsgálja meg, hogy a polgármester megszegte-e kötelezettségeit, a testület a január 7-ig tartó eljárás időtartamára függesztette fel Szabó Lorándot posztjáról – tette hozzá.

A frakcióvezető ismertetése szerint a fegyelmi vizsgálat két európai uniós pályázattal, a költségvetési koncepcióval, illetve az ivóvízminőség-javító társulással kapcsolatos. A testület Fidesz-frakciója szerint a polgármester akadályozta egy, a dombóvári ivóvízminőség-javító társulással összefüggő testületi határozat végrehajtását, valamint nem a jegyző által készített költségvetési koncepciót terjesztette a testület elé, és ezt a november 30-i határidő után tette meg.

Szabó Loránd a döntés után azt mondta: az ellene felhozott vádak tévedésen vagy feltételezésen alapulnak. Megjegyezte: az ivóvízminőség-javító programhoz szükséges hiánypótlást személyesen vitte el az államkincstárhoz, a jegyző által írt költségvetési koncepciót pedig hiányosnak találta, és kiegészítve november 30-ig beterjesztette, de több önkormányzathoz hasonlóan decemberben tárgyalta a testület. A polgármester közölte: a bíróságtól kéri a felfüggesztésről szóló határozat hatályon kívül helyezését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.