A kollektív szerződés felülvizsgálatával a városvezetés „nem a járművezetők vagy a szerelők zsebében kíván kotorászni” – olvasható a BKV-szakszervezetek tiltakozására reagáló közleményben. Mint írták, azt sem gondolják, hogy önmagában a kollektív szerződés felülvizsgálatával a cég helyzete stabilizálható lenne.
A városvezetés „elemezni szeretné azonban egy olyan cég belső szabályozási rendszerét, amely 2002 és 2010 között több mint 70 milliárd forint adósságot halmozott fel, s ahol a jelek szerint lehetővé vált néhány év alatt több milliárd forint elszivárogtatása fiktív külső megbízások kifizetései formájában” – fogalmaztak.
Budapest vezetése „kíváncsi annál a cégnél a szakszervezeti vezetők juttatásaira is, ahol a fentiek mellett még tíz-, sőt százmilliós nagyságrendű végkielégítések sorozatos kifizetésére is sor kerülhetett”. Ennek nyilván köze van a kollektív szerződéshez, és ezeket a végkielégítéseket vélhetően nem a járművezetők vagy a szerelők köréből vették fel – áll a közleményben.