A közösségi karitatív munka az érettségi megszerzésének, nem pedig a megkezdésének lesz a feltétele – közölte Lázár János.
2000 ember kell majd az önálló polgármesteri hivatalhoz
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány – feltételekkel ugyan, de – támogatja, hogy az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés, a hulladékgazdálkodás, a távhőszolgáltatás és a hajléktalanellátás kötelező önkormányzati feladat legyen. A kabinet azt a két feltételt szabta, hogy e szolgáltatásoknak közösségi tulajdonban és nemzeti érdekkörben kell lenniük, az árszabályozást pedig – ahogyan az a távhő esetében már működik – az állam határozhassa meg.
Döntöttek arról is, hogy önálló polgármesteri hivatal ott lesz, ahol több mint kétezren élnek, azoknak a településeknek pedig, amelyeknek ennél kevesebb lakosuk van, közös polgármesteri hivatalokat kell létrehozniuk – ismertette, hozzátéve, hogy a jegyző – akinek munkáltatója a polgármester lesz – államigazgatási feladatokat is elláthat majd.
Lazulnak a helyi képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok – folytatta –, mégpedig úgy, hogy például a háziorvosok vagy a helyi intézmények vezetői is lehetnek képviselők, és a helyi önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezető tisztségviselői ugyancsak vállalhatnak majd közfeladatot.
A frakcióvezető elmondta továbbá, hogy az európai uniós fejlesztési forráshoz szerzett hitelhez, valamint az éven belüli folyószámlahitelhez és a munkabérhitelhez nem kell majd állami hozzájárulás a helyhatóságoknak, az önkormányzati adósságszolgálat megújítását szolgáló hitelhez és minden más kölcsönhöz azonban igen. Megjegyezte, hogy a kötelező könyvvizsgálat megszűnik.
Sok még a megbeszélnivaló
Lázár János kérdésre válaszolva közölte: a választójogitörvény-javaslat módosító indítványairól nem tárgyaltak a frakcióülésen, de lehetséges, hogy még hétfő este egy újabb tanácskozáson megvitatják őket. A 2012-es büdzsé átalakításáról sem volt szó a délelőtti frakcióülésen, de Lázár János elmondta, délután konzultál Naszvadi György államháztartásért felelős államtitkárral, hogy megismerje az előttük „tornyosuló”, ezzel összefüggő feladatokat. Szavai szerint az este még rengeteg megbeszélnivalójuk van ezzel kapcsolatban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!