A tárca tájékoztatása szerint a Magyar Közlönyben szerdán megjelent jogszabály módosította az említett törvényt, változott a polgári perrendtartás, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával kapcsolatos, továbbá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló korábbi törvény is. A módosítások egy része az eljárások gyorsítását szolgálja, a hatóságok a jogszabályban meghatározott ügyekben mérlegelhetik majd a most kötelezően bevonandó szakhatóságok körét – áll a közleményben.
Mint írták, új alapokra helyezik az elektronikus ügyintézés szabályait, ennek célja, hogy segítsék az ügyfelek számára kényelmesebb megoldások minél gyorsabb elterjedését, és ezáltal a költségtakarékosabb megoldások alkalmazását is lehetővé tegyék. Az új szabályozás alapján telefonon, az interneten vagy személyesen érdemi „egyablakos” ügyintézésre lesz lehetőség. Egyes kormányablak-funkciókat a hatóságok mellett közigazgatáson kívüli szervezetek is elláthatnak (például akár egyes postahivatalok), így a személyes ügyindítás lehetősége közelebb vihető az állampolgárokhoz. Az új törvény alapján már az is biztosítható lesz, hogy az ügyfélnek ne kelljen sokféle igazolványt magával cipelnie (taj-kártya, adóigazgatási jel, személyi igazolvány) az ügyintézéshez.
A KIM kiemelte: a hatósági ügyintézés racionalizálási folyamatába illeszkedik a miniszterhez telepített hatósági ügyek felülvizsgálata is. A tárca koordinációja mellett megtörtént a kormányzati struktúra felülvizsgálata, ennek eredményeként a jelenleg minisztereknek címzett hatósági hatáskörök mintegy negyven százaléka szűnik meg vagy kerül át más felügyelet alá. Így például 2012-től a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dönt majd a határátkelőhelyeken előterjesztett, három hónapot meg nem haladó tartózkodásra jogosító vízum iránti eljárásokban.
A módosítás hangsúlyosabb szerepet szán a civil szervezeteknek. A jövőben lehetőséget kapnak a civilek arra, hogy ügyfél jogállást kapjanak bármely jogszabály – tehát akár egy önkormányzati rendelet – esetén is, így például nagyberuházások építési engedélyezése során a környezetvédelmi érdekek érvényre juttatása hatékonyabb lehet. Emellett a módosítás feljogosítja e szervezeteket a nyilatkozattételre, azaz ezek hatékonyabban tudják kifejteni érdekképviseleti tevékenységüket, a hatósági döntések megalapozottabbak lehetnek, és mégsem fenyeget az ügyek elhúzódásának veszélye – áll a KIM közleményében.