Közel a célhoz, véget érhet a dizájnerdrogok kora

Elfogadta az Országgyűlés az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat mellé erről benyújtott indítványt.

NT
2011. 12. 03. 2:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól úgy értesült, ha a Ház a végszavazáson is utat enged az egészségügyi jogszabályokat módosító törvénynek, januártól tiltólistára lehet majd venni az új pszichoaktív szereket.

A tárca a lapot arról tájékoztatta, hogy a dizájnerdrogok – tiltólistán nem szereplő – visszaszorítását célzó tervezetüket novemberben nyújtották be a parlamentnek és hétfőn szavazott róla a Ház.

A salátatörvény lehetőséget teremt az eddigi normák alapján el nem számoltatható kábítószer-készítők és -terjesztők büntetőjogi felelősségre vonására amellett, hogy új listát hoz létre a drogokról.

Az Országgyűlés honlapján fellelhető a dizájnerdrogokról szóló indítvány szövege. Ebből kiderül, hogy ha a norma hatályba lép, a kormány feladata lesz a drogpiacon feltűnő új szereket, illetve szercsoportokat rendeleti úton betiltani.

A különböző drogok készítői rendszerint úgy játsszák ki a hatályos kábítószer-szabályozást, hogy a már betiltott vegyületek képletét megváltoztatják, ezzel „legalizálva” a pszichoaktív szereket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.