Tokovics Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója az MTI-nek elmondta: a negyedik alkalommal megrendezett programnak idén is van központi témája. Minden évben a szeretet áll a középpontban, de az első időszakban a határon belül az árvákkal, elesettekkel foglalkoztak kiemelten, majd a külföld felé fordultak, a határon túli magyarokat is várták karácsonyra Ópusztaszerre. Idén ennél is nagyobb a kitekintés, hiszen a világ minden tájáról várják a karácsonyi gondolatokat és a vendégeket. Az idei karácsonyfa nem díszekben, hanem karácsonyi gondolatokban pompázik majd.
A szervezők szemelvényeket állítanak össze az érkezett üzenetekből, több kategóriában. Így a legkisebb gyermek magyarságnak szóló üzenete mellett a résztvevők egyebek közt hallhatják a legidősebbtől származót, a legmesszebbről érkezőt és a legfrappánsabbat is. Az üzeneteket Császár Angéla és Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművészek olvassák fel. Gondolatait megosztja majd az Aranycsapat egykori tagja, Buzánszky Jenő is a jelenlevőkkel, aki ha teheti, személyesen is megjelenik majd – mondta el a park igazgatója. A vendégek közt lesz Feszty Zsuzsa, a körképet festő Feszty Árpád leszármazottja, aki a Felvidékről érkezik, de jönnek vendégek Ausztráliából és a Délvidékről is – tette hozzá.
A gondolatokat elektronikusan – [email protected] címre – és papír alapú képeslapon – 6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68. „Üzenet a Nemzetnek” jeligére –, valamint a 62/275-133-as telefonszámon lehet eljuttatni. Az üzenetek helyet kapnak majd egy emlékalbumban, és később felkerülnek a park honlapjára is.
A rendezvény támogatója a Magyar Örökség és Európa Egyesület, fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A programon díszvendégként részt vesz és beszédet mond Schmittné Makray Katalin. Az ünnepség kapcsán a részt vevő egyházak képviselői elindítják a karácsonyi imaláncot a magyar nemzetért.