A fideszes politikus a kormányzat országjárása keretében tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: 2011-ben Magyarország megújítása volt a kormányzat célja, amely a munkája során a nagy ellátórendszerek átszervezését biztosító törvényi alapokat teremtette meg. Az Országgyűlés új alaptörvényt fogadott el, de a közneveléstől a felsőoktatásig, az egészségügytől a honvédelemig gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol ne történtek volna mélyreható, jelentős változások – húzta alá Hende Csaba, hozzátéve, hogy ezek a folyamatok egy rendkívül nehéz európai és világpiaci pénzügyi helyzetben mentek végbe. Közlése szerint ez az állapot nem konszolidálódott, „úgy néz ki, hogy a jövő esztendő is nagyon nehéz lesz”.
A helyzet javítása érdekében a kormány a legutóbbi ülésén stabilizációs és takarékossági intézkedésekről döntött – ismertette a honvédelmi miniszter. „Magyarország a saját lábán áll, és talpon is fog maradni: megfelelő mennyiségű tartalékot képeztünk, amellyel az emberi számítás szerinti, előre kalkulálható nehézségeken úrrá tudunk lenni” – fogalmazott. A 2012-es költségvetési év egyik legfontosabb célja a nyugdíjrendszer önálló lábra állítása lesz – folytatta Hende Csaba. A politikus ugyanakkor nagyon fontos célnak nevezte a Start munkaprogram elindítását, amellyel a kormányzat a jelenleg mintegy 594 ezer jövedelempótló juttatásban részesülő segélyezettből 200 ezer embert vezetne vissza a munkaerőpiacra.
A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a közbiztonság megerősítésére jövőre 5,8 százalékkal több pénzt fordíthat a kormány, amely az oktatás területén 6, az egészségügyben pedig 4 százalékos költségvetési többlettel kalkulálhat. A gazdaságfejlesztési előirányzatok ugyanakkor jelentősen, 22 százalékkal nőnek 2012-ben – tette hozzá.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.