Most már azt is meg tudja mondani a 4K!, hogy milyen rendszer tetszene neki, nem csak azt, hogy milyen nem – kezdte a sajtótájékoztatót a magát patrióta baloldaliként definiáló mozgalomból lett párt koordinátora, Istvánffy András. Leszögezte, hogy a most kiosztott (egyébként Kossuth-címerrel, Petőfi-, Kossuth-, Ady-, valamint Táncsics-arcképekkel és -idézetekkel tarkított), 47 oldalas programja nem választási program, hanem alapelveket rögzítő pártprogram, általános célokat rögzít, amelyekhez hosszú távon ragaszkodnak majd; választási program szakértők bevonásával majd 2014-re lesz, reflektálva az ország akkori helyzetére. Ismerve a közelmúlt baloldali formációinak véleményét az országról, annak helyzetéről, és úgy egyáltalán a világról, meglepő lehet: a 4K! a patriotizmust választotta alapeszméjéül. Ezt értik alatta: egészséges viszony a hazához, szemben a bezárkózó nacionalizmussal és a mucsázó kozmopolitizmussal.
Kicsit nevüket is megmagyarázva Istvánffy elmondta, hogy pár hét múlva vége lesz a harmadik köztársaságnak, a rendszerváltás rendszerének, amely elvesztette a tömegtámogatását. Ez magával hozott egy csomó más bukást is a koordinátor szerint: az önkormányzatiság kiüresedett, szürke zónába szorult a gazdaság például. Éppen ezért ’89-hez mondjuk az alkotmány tekintetében annyiban térnének vissza, hogy a népszavazással elfogadott új alaptörvény („ez alapkövetelmény”) nem lehet egy ideológiai szöveggyűjtemény, és hangsúlyozta: nem baloldali ellenalkotmány kell („az csöbörből vödörbe esés lenne”), hanem olyan, amelyet liberálisok és konzervatívok is magukénak éreznek. Kérdésre válaszolva kifejtette: jó úton vannak afelé, hogy nagyobbak legyenek, mint a legkisebb parlamenti párt. Lévén az LMP-t Istvánffy szerint 750 fős tagság erősíti, ők pedig máris félezren vannak, céljuk egyértelműen az, hogy az alakuló kongresszusra – e tekintetben – túlszárnyalják az ökopártot. Szólt még arról is, hogy az új köztársaság eszméjét Magyarország minden lakója magáénak kell, hogy érezze, ám ma van egy nagy társadalmi csoport, amely nem tud részt venni a közéletben, ők a cigányok. Itt átadta a szót a párt szóvivőjének, Vekerdy Panninak.
A szóvivő szerint fontos, hogy integrálni tudjuk ezt a népcsoportot ebbe a társadalomba, de jelenleg „abszolút nincsen érdemi politikai képviseletük”. Elmondta, hogy széles rétegek csúsztak ki a civilizációs minimumból, ők illegalitásba kényszerültek. Elutasítják azt a nézetet, miszerint a romáknak a vérében van a bűnözés, szerintük ugyanabban a cipőben járnak, mint az adócsalásra kényszerülő városi munkavállaló. A szóvivő úgy látja: azt, hogy a cigányság ne induljon rosszabb alapokról, mint a többségi társadalom tagjai, állami eszközökkel kellene felszámolni. Jelezte, hogy a 4K! partner abban, hogy cigány önszerveződések kezdődjenek, de emellett gazdasági modellváltásra is szükség van. Itt átadta a szót a párt másik szóvivőjének, Nagy Andrásnak.
Nagy András elmondta: a húszéves gazdaságpolitika kimerül abban, hogy elhitetik a választókkal, hogy még néhány év és Ausztria lesz, „ez volt az ára annak, hogy elfogadtatták a megszorításokat, elbocsátásokat, és ez fenntarthatatlan gazdasági modellhez vezetett, ami ráadásul óriási társadalmi károkkal is járt”. Nagy szerint az a modell megbukott, hogy a külföldi működő tőke különösebb stratégia nélkül beáramoljon, mert ugyan a piac profitál ebből, de az állam már kevésbé, ezért az új párt a fejlesztő államban hisz. Ehhez hosszú távú fejlesztési stratégia kell az eddigi modellel szemben, amelyben az állam aktívan szerepet vállal, kiemel stratégiai ágazatokat, azokat pedig exportképessé teszi. A szürkegazdaságot pedig úgy számolnák fel, hogy a híres magyar kreativitást nem a könyvelésben, hanem versenyképes cégek létrehozásában alkalmaznák csökkentett foglalkoztatottsági költségekkel és egy speciális amnesztiával: „az állam tisztában van a szürkegazdaság kettősségének a kényszerhelyzetével, ám egy meghatározott időszakra nem firtatná a múltat, és lehetőséget adna a vezetéseknek, hogy kifehérítsék cégeiket”.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.