Megkezdődött a titkos szavazás kedden délelőtt az Országgyűlésben az új bírósági vezetők megválasztásáról. Az államfő a januártól a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyébe lépő Kúria elnökének Darák Pétert, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot (OIT) felváltó Országos Bírósági Hivatal (OBH) élére Handó Tündét jelölte.
A döntés kétharmados többséget igényel. A szavazás idején megjelent a parlament plenáris ülésén – a jelöltek és Orbán Viktor miniszterelnök mellett – Schmitt Pál köztársasági elnök és Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke is. Szavazni 11 óra 20 percig lehet, az ülés 11 óra 40 perckor folytatódik.
Elengedték a tartozást
A kulturális bizottság kezdeményezésére elengedte az Országgyűlés a Magyar Televíziónak a korábbi közmédiarendszerben keletkezett és a társadalombiztosítási alapokkal szemben fennálló adó-, illeték- és járuléktartozását is.
A parlament a költségvetési fejezeteken belüli átcsoportosításokat szorgalmazó javaslatok között nem szavazott azokról a kereszténydemokrata és jobbikos indítványokról, amelyek elvonták, illetve csökkentették volna a büdzsében terhességmegszakításra előirányzott 400 millió forintot. A kormány ezeket nem támogatta, a frakciók pedig nem kértek róla külön szavazást, így az előirányzat megmaradt.
A parlament 239 igen, 87 nem és 15 tartózkodó szavazattal fogadta el azt a határozati javaslatot, amelynek alapján az idei hiánycél tartása érdekében összesen 12,7 milliárd forintot zárolnak – vagyis nem engedik a felhasználását – a 2011-es költségvetés alkotmányos és médiatartalékából.
A nemzetgazdasági tárca vezetője javaslata indoklásában felidézte, hogy korábban – az idei, 3 százalék alatti hiánycél teljesítése érdekében – a kormány a felügyelete alá tartozó fejezetek esetében a mostani mértéknél jóval nagyobb mértékű csökkentést hajtott végre a költségvetési törvény módosításával, valamint további 40 milliárd forintos zárolást rendelt el.