Mint ismert, szinte nincs olyan bizottsága a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek (MOATSZ), amelynek Juhos József ne lenne tagja. Ő a szakmai alelnök, tagja az intézőbizottságnak és az elnökségnek is. A Magyar Nemzet forrásai szerint Juhos a MOATSZ elmozdíthatatlan alakja, élet-halál ura.
Az akkor 27 éves Juhos József Alfrédot a BRFK III/III-as alosztálya 1975. december 8-án szervezte be. Feladatául azt kapta, hogy asztaliteniszező társairól jelentéseket készítsen. Tette ezt például Jónyer István háromszoros világbajnokról is. Amikor Ausztriába utazott, tartótisztje felhívta a figyelmét a kinti disszidensekre, különösen Kű Lajosra – derül ki a levéltári dokumentumokból. Tartótisztje szerint Juhos megbízható ember volt, aki értékes adatokat szolgáltatott társairól. Arról, hogy „Juhász Péternek” köszönhetően hogyan ívelt felfelé Juhos József karrierje, a Magyar Nemzet december 9-i számában olvashattak.
Barsai Emese, az asztalitenisz-szövetség főtitkára pénteken közleményben reagált a Magyar Nemzet írására. Ebben úgy fogalmazott: „a MOATSZ megdöbbenéssel értesült a Juhos József személyét érintő cikkről”. Az alelnök múltjával kapcsolatban nem kívánnak állást foglalni mindaddig, amíg a szövetség elnöke személyesen nem hallgatta meg őt – jelezte a lapnak a főtitkár.