Mint az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában szombat este elhangzott, a rendőrségi helyszínelés most is tart. A IX. kerületben, az Üllői út és a Csárdás köz sarkán, nem messze a repülőtérre vezető úttól, a tízemeletes házak tövében áll a fehér Volkswagen Passat. A rendőrök körbekerítették az autót.
A Krónika szerint Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen csak annyit mondott, hogy a rendőrök délután találták meg az autót, de hogy hogyan bukkantak rá, azt nem árulta el. A rendőrség nem erősítette meg azt az értesülést, hogy a járművet autóvadászok vették észre. A környéken lakók sem tudták megmondani, hogy az autó mióta állt ott – hangzott el a műsorban.
Pénteken az MNO megírta, hogy európai elfogatóparancsot adott ki a bíróság az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint szerdán ellopta az őrzésére bízott pénzszállítmányt. A pénzszállító autó sofőrje értesülések szerint több mint egymilliárd forinttal, az eddigi legnagyobb magyarországi zsákmánnyal menekült el.