„Mesterházy elmeállapota súlyosbodott”

Lázár: Orbán Viktor legalább 2014-ig Magyarország miniszterelnöke lesz.

BL
2011. 12. 16. 18:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője pénteki közleményében úgy fogalmaz: „Mesterházy Attilának és pártjának azt ajánlom, hogy bár számukra bizonyára nehéz, de barátkozzanak meg a gondolattal, hogy Orbán Viktor legalább 2014-ig Magyarország miniszterelnöke lesz.”

Lázár János szerint a szocialista frakcióvezető szavai csak azt bizonyítják, hogy Mesterházy Attila is beállt azoknak a sorába, akik az euróválságot felhasználva akarják gyengíteni a demokráciákat azzal, hogy az országok élén ne az emberek által megválasztott vezetők legyenek. „Ahogy korábban, úgy most is azt javaslom Mesterházy Attila frakcióvezető társamnak, akinek egészsége már csak kollegiális szimpátiából is fontos számomra, hogy ne halogassa tovább orvosa felkeresését” – fűzi hozzá a Fidesz frakcióvezetője, megjegyezve, szerinte Mesterházy Attila nem fogadta meg korábbi felhívását, így „elmeállapota azóta súlyosbodott”.

Lázár János azt ajánlja az MSZP elnök-frakcióvezetőjének, hogy „látogasson el Hódmezővásárhelyre, ahol egy átfogó, feltáró kivizsgálás keretében megismerheti a város kiváló orvosait, akik minden bizonnyal hasznos tanácsokkal tudnák ellátni”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.