Mint írták, a Nemzeti Közigazgatási Intézet szakmai bizottsága kétrészes interjúk alapján választja majd ki azokat, akik részt vehetnek a programban. A KIM az októberi Regeneráció – Kormányzati karrierexpón hirdette meg másodszor a Magyar közigazgatási ösztöndíj programot, amelynek révén a felvétel nyerő 150 fiatal tíz hónapos szakmai gyakorlatot szerezhet, előbb nyolc hónapot Magyarországon, aztán két hónapot egy másik uniós tagállamban.
A magyarországi gyakorlat jövő év március elsejével indul, ennek teljesítése után más uniós országok minisztériumaiban vagy egyéb központi közigazgatási intézményeinél folytathatják tanulmányaikat a résztvevők. Mint emlékeztettek, a KIM már tavaly is több rendezvénnyel nyitott a fiatalok felé.
Az első alkalommal tavaly, majd idén ősszel megrendezett kormányzati karrierexpóra több ezer fiatal látogatott ki. A tavaszi közigazgatási nyílt napon több mint hatszázan vettek részt, nyáron Regeneráció-tábort szerveztek a közigazgatás iránt érdeklődő fiataloknak, januárban pedig indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is – írta a KIM.