Nagy ünnep lesz 2012 márciusában + Kép

Jövőre gördül majd le a gyártósorról az első kereskedelmi forgalomba kerülő Mercedes Kecskeméten.

BL
2011. 12. 08. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örülök annak, hogy ez a modern, 21. századi német beruházás itt Magyarországon, ezen belül Kecskeméten valósult meg – mondta az államfő, aki országjáró körútja alkalmából érkezett Bács-Kiskun megyébe.

Schmitt Pál hangsúlyozta: a gyár vezetőiben érezte a büszkeséget és a megelégedettséget azért, mert már kétezer magyar ember dolgozik, és további ötszáz felvételére kerül sor. „Elsősorban azt hangsúlyozták német barátaink, hogy az emberi minőség, a magyar emberek szakértelme, szorgalma és megbízhatósága volt az, amire legjobban számítottak” – fogalmazott a köztársasági elnök.

Az államfőt a Mercedes-Benz főbejáratánál Frank Klein gyárigazgató fogadta. Ezután egy, már a gyárban elkészült Mercedes B-osztályú autóhoz sétáltak, majd a járművel a karosszéria-üzemhez vezetett a gyárigazgató. Az üzemben Schmitt Pál néhány dolgozóval pár szót váltott, majd az autóval az összeszerelő üzembe mentek.

A 800 millió euró beruházással épülő új kecskeméti gyár a Daimler cégcsoport rastatti gyárával működik együtt, amely a Mercedes-Benz kompaktjármű szegmensének kompetenciaközpontja. Magyarországon a Mercedes-Benz a mai A- és B-osztály utódgenerációját képviselő négy modell közül kettőt gyárt majd. Az első, értékesítésre gyártott személygépkocsik 2012 elején készülnek el.

„Amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár”

Az államfő a gyárlátogatás előtt a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskolában tartott rendhagyó osztályfőnöki órát, ahol a tanulás fontosságára és a „szép magyar nyelv” használatára hívta fel a diákok figyelmét.

Az iskola dísztermében több száz diák előtt az államfő hangsúlyozta: a szép magyar beszéd kopik, mellyel már akkor is szembesülhetnek a diákok, ha a telefonjuk utolsó tíz SMS-ét megnézik. Schmitt Pál az órán elmondta: nagyon szeret verset szavalni.„Most is el tudom mondani azokat a verseket, melyeket önöknek meg kell tanulni” – fűzte hozzá. Szerinte naponta 20-30 oldal szépirodalmat is kell olvasni.

Schmitt Pál kiemelte: nem lehetünk önmagunkkal elégedettek, élethosszig tanulni kell, mert „az egy örök építkezés”. Mexikóváros és München olimpiai bajnoka kiemelte a sport, az egészséges életmód fontosságát is. A történelem ismeretét szintén fontosnak nevezte, mert szavai szerint „illik a magyarnak szépen beszélni, illik a magyarnak tudni, hogy az országhatárnál nem ér véget a magyar nemzet” – mondta, hozzátéve, „amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár”. A rendhagyó osztályfőnöki óra után az államfő meglátogatta az átadás előtt álló új kecskeméti versenyuszodát is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.