Orbán: Legyőztük az istencsapást + Képek

Tengelyt akasztottunk a fél pénzügyi világgal, az összes magyar bankkal, de sikerült egymillió családot megmenteni az adósrabszolgaságból – nyilatkozta Orbán Viktor.

PK
2011. 12. 16. 7:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fotók: MTI

A kormányfő hangsúlyozta: a 2012-es költségvetés főszámai a tervek szerint nem változnak, és a kormány igyekszik tartani a büdzsé elfogadásának eredeti menetrendjét. Hozzátette ugyanakkor, „szűken vagyunk, már éjszakai is ülésezik a parlament, ezért eljött az ideje, hogy a következő év során majd mélyebben átgondoljuk, hogy a parlament működési rendjét szabályozó előírások” segítik-e a munkánkat.

A sarkalatos törvényekkel kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: „nagy kő esik le a szívéről”, ha mindegyiket elfogadja az Országgyűlés, mert az országnak nyugalomra, konszenzusra, megegyezésre van szüksége. Azonban olyan „szétzüllött, szétesett és szétvert állapotban vannak alrendszerek”, mint például az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás, vagy a rendvédelem, hogy azokat nem lehetett konszolidálni abban az állapotban, ahogy „azt a szocialisták itt hagyták”. Mostanra az átalakítások elkészültek, ezután lehet konszolidálni őket – tette hozzá.

A miniszterelnök bízik abban, hogy a bankszövetséggel hamarosan aláírandó növekedési paktummal esélye lehet az országnak arra, hogy a kiszámíthatatlan környezetben is jól teljesítsen a magyar gazdaság. A növekedési tervvel kapcsolatban elmondta: a növekedéshez pénz, vagyis hitel szükséges, ezzel kapcsolatban a kormány tárgyal a kereskedelmi bankokkal, hogyan tudnak a magyar kis- és középvállalkozóknak jobb feltételekkel és nagyobb összegben hitelt adni, valamint ilyen eszköze van a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB), a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) is, illetve „Matolcsy György minisztériuma környékén létrehoznak egy olyan pénzügyi csoportot, amely az export teljesítményét kívánja növelni a magyar gazdaságnak”. Ezen kívül konkrét beruházási elképzelésekre is szükség van területileg lebontva és ágazatonként is meghatározva – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormányfő az európai uniós kormányközi megállapodással kapcsolatban leszögezte: Magyarország nagyon fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatott az elmúlt másfél évben, ezért „jogos az az igény, hogy ne velünk fizettessék meg a más fegyelmezetlen országok által okozott károkat”. Hozzátette: a kormány a legversenyképesebb adórendszert építette fel Magyarországon, és „ebből nem fog visszahátrálni”.

Orbán Viktor jó esélyt lát arra, hogy ügyes tárgyalással meg lehet győzni a tagállamokat: ne emeljenek be adóharmonizációs elemeket a megállapodásba. Véleménye szerint ráadásul ez az egész Európai Unió érdeke, hiszen kell hogy legyen verseny Európán belül, különben egész Európa nem lesz versenyképes globálisan.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.