Az Európai Unió alapszerződésének az euróválság miatt tervezett módosításával kapcsolatos hírekre reagálva kifejtette: az alapszerződés-módosításhoz egyhangú döntés kell, sőt nemcsak a miniszterelnökök bólintására van szükség, hanem arra is, hogy a nemzeti parlamentek ratifikálják azt. Ez bonyolult ügy – mondta –, hiszen a korábbi szerződésmódosítások alkalmával többször is előfordult, hogy egyes parlamentek nem – vagy nem azonnal – adták meg a szükséges hozzájárulást.
Közelmúltbeli londoni útjára utalva megjegyezte, a magyarok és a britek érdeke találkozik azon a ponton, hogy csak olyan megoldásokban vagyunk érdekeltek, amelyek ugyan megoldják az euróövezet tagjainak gondjait, de nem feszítik szét a 27 államból álló európai uniós kereteket. A jövő heti brüsszeli csúcstalálkozón kell ezt a „bűvészmutatványt” előadni – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy a kormány kifizeti a vasutasoknak a MÁV-Cargo privatizációs bevételét, Orbán Viktor azt mondta, ez egy régi ügy, fontosnak tartotta, hogy ez megtörténjen. Megjegyezte, mindig is egy „nagy vonatrablásként” emlegette a MÁV-Cargo privatizációját. Kitért arra is, szeretné egyszer és mindenkorra befejezni a privatizációt.
Végül az új munka törvénykönyvéről szólva a kormányfő közölte: az új jogszabály jobb lesz, mint az előző, versenyképes a jó európai munka törvénykönyvekkel, „az egyik legjobb, de van olyan ország, amelyiknek jobb munka törvénykönyve van, mint nekünk”, így például Szlovákiának.
Orbán: Újabb támadás készül Magyarország ellen
A miniszterelnök szerint azért van szükség egy nemzeti növekedési tervre, mert annak megalkotása és végrehajtása nélkül recesszióba esne a magyar gazdaság.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!