L. Róbert ügyvédjének szavaiból további elkövetőkre lehet következtetni. Lichy József úgy fogalmazott: nem biztos, hogy védence tudja, hol van a pénz nagy része. A milliárdos zsákmányból mindössze 60 millió forint került elő.
A Blikk című bulvárlap úgy tudja, L. Róbert egy órán belül átadta a zsákmányt a bűncselekmény értelmi szerzőjének, a pénzből csak annyit tartott meg magának, amennyi az ügyvédre kell. Így előfordulhat, hogy valóban nem ismeri a rejtekhelyet, ezért nem is tudja nyomra vezetni a rendőröket.
L. Róbert másfél hete hajtott el a CIB Bank központi épülete elől a páncélautóval. Nem hagyta el a fővárost, öt nap múlva fogták el egy pesti panellakásban. A rendőröket a bekapcsolt mobiltelefonja vezette nyomra.