Politikai támadás Magyarország ellen

Matolcsy György leszögezte: Magyarországnak továbbra is szüksége van egy pénzügyi védőhálóra.

BL
2011. 12. 22. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Matolcsy György az egyeztetést követő sajtótájékoztatón elmondta: az érdekképviseletekkel megállapodtak abban is, hogy létrejön két munkacsoport is az új fórum mellett, az egyik a növekedési paktummal, a másik a bérkompenzációval foglalkozik majd, vagyis azzal, hogy a 16 százalékos, egykulcsos személyijövedelemadó-rendszerre átállás során felmerülő bér- és kereseti problémákat közösen rendezzék. Hozzátette: a 2012-es költségvetésben a kormány biztosítja a bérkompenzáció forrásait, már csak a technikát kell kidolgozni.

A Magyar Bankszövetséggel közösen indítandó növekedési paktumról elmondta: a munkaadók és a munkavállalók ezzel kapcsolatos javaslataikat is megteszik majd. A most kezdődő konszolidációs időszak azon a közös sikeren alapul, amelyet az új munka törvénykönyvének megszületése jelez – mondta Matolcsy György.

Békét várnak

Gaskó István üdvözölte a versenyszféra új érdekegyeztető fórumának létrejöttét, főként azt, hogy a kormány is részt vesz benne, így egy tripartit fórum jön létre. Emlékeztetett arra, hogy a Liga és a Munkástanácsok korábban tiltakozó akciókat is szervezett, egy háromoldalú érdekegyeztető fórum létrehozását követelve. Az új fórum keretében a szakszervezeteknek lehetőségük lesz részt venni például a nyugdíjrendszer esetleges átalakításában, ami ugyancsak követelése volt a Ligának és a Munkástanácsoknak – mondta Gaskó István, aki szerint az új érdekegyeztető fórummal esély nyílik arra, hogy a kormány által indított új, konszolidációs korszak eredményeket, társadalmi és munkabékét hozzon.

Demján Sándor hangsúlyozta: a munkaadók mindig is fontosnak tartották a társadalmi párbeszédet, és hívei voltak a hármas párbeszédnek a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók részvételével. Az új konzultatív testület gyakorolhatja mindazokat a jogosítványokat, amelyekkel korábban az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) is rendelkezett – mondta. A VOSZ ügyvezető elnöke szerint nem minden esetben ellenfélként áll majd szemben a munkavállalói és a munkaadói oldal, mert a versenyszférában működő szakszervezeteknek is érzékelniük kell a közös érdekeket.

Matolcsy György kérdésre válaszolva kifejtette: az arányos, egykulcsos szja-rendszer az első sikert már meghozta Magyarországnak, miután szeptemberben és a októberben nőtt a belső fogyasztás. A kormány 2012-ben is ragaszkodik ahhoz, hogy senki nem járhat rosszabbul az egykulcsos adórendszerre való végleges átállás kapcsán, ezért bérkompenzációs keretet terveztek a költségvetésbe. Kifejtette, hogy ez a 21 milliárd forintos keret azt szolgálja, hogy ha valaki semmilyen módon nem fér bele az automatikus és ösztönzött béremelési folyamatokba, akkor úgynevezett szociális kompenzáció keretében egyenlítsék ki a bérét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.