Schmitt nem mondott konkrét neveket

Schmitt Pál várhatóan még a héten megteszi jelölését a Kúria, valamint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének személyére.

NT
2011. 12. 06. 15:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz frakcióvezetője korábbi közlését megerősítve hozzátette, a csütörtöki házbizottsági ülésen azt fogja javasolni, hogy az alkotmányügyi bizottság jövő hétfőn hallgassa meg a jelölteket, majd az Országgyűlés december 13-án, kedden szavazzon is a jelöltekről. Lázár János elmondta: Schmitt Pál államfő több személyt is megnevezett az egyeztetésen, és ő is ismertette a Fidesz-frakció jelöltjeit. A kormánypárti politikus ugyanakkor konkrét nevekről nem nyilatkozott. „A köztársasági elnök döntését tudomásul fogjuk venni” – fogalmazott.

Lázár János szerint a Kúria elnökének döntő szerepe lesz az igazságszolgáltatás újjászervezésében, így olyan jelöltre van szükség, aki „a változtatásra késznek és képesnek érzi magát”. Az OBH élére pedig olyan jelöltre lenne szükség a Fidesz szerint, aki képes egy ekkora szervezetet üzemeltetni és működtetni, aki egyébként a bírói társadalom támogatását is bírja, és képes a bírók szempontjait érvényesíteni a társadalom és a kormányzat berkeiben.


A köztársasági elnök kedden minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel és Navracsics Tibor igazságügyi miniszterrel is egyeztet hivatalában a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria és az OBH elnökének személyéről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.