Sok munkájuk lesz a képviselőknek

A jövő héten, egy hónap alatt már harmadik alkalommal, ismét ötnapos ülést tart a Ház.

TK
2011. 12. 04. 8:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétfői határozathozatalok napirendjén szerepel a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása, hivatalos nevén „a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvényjavaslat„. A kormány az előterjesztéssel a nehéz helyzetbe jutott devizahitelesek helyzetén próbál segíteni. Az eszközkezelő egy módosító javaslat nyomán az eredetileg tervezettnél korábban, már a jövő év első napjától megkezdheti működését, egy másik változtatás értelmében pedig az eszközkezelőnek nem ajánlhat fel ingatlant megvételre az, akinek a nevén másik ingatlan is van, és nem teheti ezt majd meg az sem, aki haszonélvezeti jogot élvez.

A hét első ülésnapján döntés születhet még egyebek mellett az egészségügyi salátatörvényről, valamint az egyesülési jogról, a sporttörvényről és a szellemi tulajdonról szóló javaslatokról. A parlament a teljes előterjesztést még nem fogadhatja el, de a benyújtott módosító javaslatokról történő szavazással átírhatja például az új munka törvénykönyvéről és a szakképzésről szóló javaslatokat. Előbbi tervezeten mintegy hétszáz, utóbbin pedig több mint száz ponton módosítanának a képviselők.

Az Országgyűlés kedden, a napirend előtti felszólalásokat követően újranyitja a 2012-es költségvetés részletes vitáját, amelynek időkerete alapján a kormányoldal és az ellenzék egyaránt 130-130 percben foglalhatja össze álláspontját. A frakciók az ezt követő részletes vitákban értékelhetik az önkormányzatokról, a nemzetiségek jogairól, a szabálysértésekről és Esztergom egyes intézményeinek állami átvételéről szóló előterjesztésekhez benyújtott módosító javaslatokat.

Szerdán a felsőoktatásról, az egyes rendészeti tárgyú törvényekről és az országgyűlési képviselők választásáról tartanak részletes vitát, de terítékre kerül a befektetési alapkezelőkről és víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslat általános vitája is.

A negyedik ülésnapon az országgyűlési képviselők javadalmazásáról, az államháztartásról és a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló javaslatot kezdhetik tárgyalni, míg pénteken a nemzeti vagyonról, a területfejlesztésről és a Magyar Nemzeti Bankról szóló előterjesztések általános vitája várható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.