A tiltakozást az Esélyt az Életre a Vörösiszap Után nevű egyesület szervezte. A vörösiszap-katasztrófa devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi károsultjait tömörítő civil szervezet azt szeretné elérni, hogy az ország lakosai és a külföldiek által a Magyar Kármentő Alapban összegyűlt pénzek felosztásában közvetlenül részt vehessenek. A szervezők rendőri felvezetéssel, nem sokkal reggel hét óra után érkeztek a főút 92-es és 94-es kilométer közötti szakaszára, a forgalom – rendőri irányítás mellett – félpályán halad.
A demonstrálók délután a főút Veszprém irányába vezető oldalát foglalják majd el az autókkal. Az „Elég volt!” mottóval közzétett, a helyszínen az arra járó autósoknak kiosztott kiáltványukban azt követelik, hogy őket is vonják be az adományok elosztásába, illetve dönthessenek arról, mire van a három település lakosságának szüksége.
Almási János, a civil szervezet elnöke azt mondta: a katasztrófa sújtotta települések valamennyi lakosát károsultnak tekintik, ezért – véleményük szerint – nekik is járna kárpótlás az elszenvedett károkért. Közlése szerint a kármentő alap pénzeinek felhasználásáról népszavazást kezdeményeznek. A vörösiszap-katasztrófa sújtotta településeken élők érdekeinek képviseletére tavaly márciusban alapítottak egyesületet devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi lakosok, a szervezetnek jelenleg több mint száz tagja van.
A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek, több száz ház vált lakhatatlanná.