A szocialisták aggódnak, de „nem vetik magukat a teherautók elé” + Képek

Az MSZP „őrséget” állított a budapesti Kossuth térre, hogy így tiltakozzon a Károlyi Mihály-szobor eltávolítása ellen.

NT
2012. 03. 19. 14:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Zsolt, az ellenzéki párt budapesti szervezetének elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a következő két hétben szoborőrség áll a Kossuth tér északi parkolójának kapujában, ahol napközben kerületi és országgyűlési képviselők, aktivisták, szimpatizánsok állnak majd, jelezve: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány egy „presztízsberuházás kapcsán szembemenjen az értékekkel”.


Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, hogy a szobor elszállítását fizikailag nem tudják megakadályozni, „nem vetik magukat a teherautók elé”, ugyanakkor jelenlétükkel azt demonstrálják: a köztársaság eszméjét „se hat ökörrel, se lánctalpas tankokkal nem tudják innen elvonni”. Úgy vélekedett: a demokráciát lehet ideig-óráig korlátozni, lehet bizonyos keretek közé szorítani, de „a szabadságvágy olyan akarat, amely hosszú távon nem hagyja magát„.


Az MSZP-s politikus kijelentette: a Fidesz meg akarja szüntetni az egyenjogúságot szavatoló demokratikus intézményeket, s az első magyar köztársasági elnökhöz köthető „vívmányokat”. Károlyi Mihályt erős szociális érzelmű, demokrata embernek nevezte, aki hibái ellenére „minden tettével igazolta szándékai tisztességességét”, s kiérdemelte, hogy méltó helyet kapjon az ország főterén.

Mint mondta, „naponta aggódhatunk, hogy melyik éjszaka lesz, amikor majd jön a nagy sötét fekete autó, amelyre felpakolják és elszállítják Károlyi Mihály szobrát”, majd úgy folytatta: „ha a kormány valóban tisztelné a múltat, és nem pedig a szimbolikus jelent kívánná szolgálni jobbikos követőivel együtt, akkor nyilvánvalóan a szobor jól megférne a Kossuth tér e távoli sarkán”.

Horváth Csaba megjegyezte, helyette olyan „pótlékokkal” fogják majd megtölteni a teret, amelyek vizuálisan tetszetősek, ám a tervezettnél 10 milliárd forinttal többe kerülnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.