Az MSZP tandíjat lát

Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár állításával szemben „igenis van tandíj” a most felvételizett felsőoktatási hallgatók nagy részének.

LR
2012. 03. 16. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján cáfolta a kormány képviselőjének korábbi állításait. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a felsőoktatásból 40 milliárd forintot vonnak el, ami azzal jár, hogy 20 ezerrel csökkentik az államilag finanszírozott férőhelyek számát, és „átlagosan duplájára, két és félszeresére emelik a tandíjakat”. „Hiába állítja ugyanis államtitkár asszony, hogy mégiscsak 70 ezer gyermeknek ilyen-olyan módon az állam finanszírozza a továbbtanulását” – fogalmazott, hozzátéve: a leendő részösztöndíjasoknak is sokkal többet kell majd fizetniük, mint korábban a költségtérítéses hallgatóknak.


Az MSZP elnökségi tagja szerint Hoffmann Rózsa a „magyarázhatatlant magyarázta” akkor is, amikor azt mondta, az oktatásban elindított változások a társadalmi mobilitást növelik, hiszen olyan fiataloknak is utat nyitnak a tanulás előtt, akiknek ez az egyetlen kitörési lehetőségük. Az ellenzéki politikus szerint pontosan ennek az ellenkezője történik, éppen azoktól veszik el a felsőoktatásba kerülés lehetőségét, akik a legszegényebb, illetve kevésbé tehetős családokban nőttek fel, míg a gazdag családok gyermekei „automatikusan bekerülnek” az egyetemekre és főiskolákra. Kunhalmi Ágnes ezen állítását azzal magyarázta, hogy a „gazdag családok gyermekei ki tudják fizetni a különórákat, korrepetálásokat”, a többiek pedig a „röghöz kötés vagy a több százezres tandíj” közül választhatnak. Hozzátette: 32 ezer gyermekben és családjában „oly mértékben tört meg a bizalom, hogy egyáltalán a jelentkezés előtt feladták azt, hogy bejussanak a felsőoktatásba”.

Kunhalmi Ágnes kitért az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola helyzetére is, amelynek a politikus szerint 22 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodnia amiatt, hogy az egyetemtől összesen 2,7 milliárd forintot vontak el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.