Ez szinte kivégzés volt?

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság a magyarlukafai vadászgyilkosság feltételezett elkövetőjét vasárnap.

LR
2012. 03. 18. 11:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta, hogy a bíróság egy hónapra rendelte el a több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított 36 éves mozsgói férfi előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint esetében fennáll a szökés vagy elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának, tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye, miként a bűnismétlésé is. A gyanúsított ügyvédje azt mondta: védence elismeri bűnösségét, a végzés ellen nem fellebbeztek.

A gyanúsítottat fokozott rendőri biztosítással szállították a Pécsi Városi Bíróságra. Az előzetes letartóztatásról szóló ülés 10 percig tartott. A bíróság szerint a kényszerintézkedés elrendelésének valamennyi törvényi feltétele fennáll – közölte a HírTV. „A Pécsi Városi Bíróság a mai napon elrendelte egy 36 éves mozsgói férfi előzetes letartóztatását több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt. A bíróság megítélése szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, a tanúk befolyásolásának, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésének a veszélye, valamint az elkövetés kirívó módja miatt a bűnismétlés veszélye is” – tudósította Hajdu István, a Pécsi Törvényszék szóvivőjének szavait a HírTV.


A vadászgyilkosság péntek délelőtt történt a baranyai Magyarlukafa és Vásárosbérc között. Két vadász vadetetőt ment feltölteni, amikor egy elejtett szarvas tetemére bukkant. Nyomára akadtak az orvvadásznak is, akit kérdőre akartak vonni, ezért üldözőbe vették. Az orvvadász a menekülés során – feltehetően egy kis kaliberű fegyverből – tüzet nyitott rájuk. Az egyik vadász a helyszínen belehalt mellkasi és nyaki sérüléseibe, telefonon segítséget kérő társát mentőhelikopterrel szállították kórházba. A fiatal férfinak a tüdeje sérült meg. A Pécsi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján megoperálták, felépülésére jó esély van. A rendőrök nagy erőkkel indultak a helyszínre, a nyomozók a közelben fogták el a büntetett előéletű feltételezett elkövetőt, akit előállítottak, kihallgattak, majd őrizetbe vettek.

A HírTV információi szerint az elkövetés módja kirívóan brutális volt, szinte kivégezte áldozatait.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon hétfőn sajtótájékoztatón számolnak be az ügy részleteiről, a nyomozás állásáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.