Nyilvánosságra hozzák az időpontokat Budapesten

Nyilvánosságra hozza az idei első fél évre vonatkozó lomtalanítási időpontokat a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt., annak érdekében, hogy a lakosság előre tudjon tervezni.

NT
2012. 03. 19. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a széles körű tájékoztatás érdekében nyilvánosak lesznek a lomtalanítási időpontok.

Az FKF jelenleg hírlevélben, értesítőlevélben, továbbá társasházak esetében plakáton is tájékoztatja a fővárosi lakosokat a lomtalanítás rendjéről, illetve a lomok kihelyezésének időpontjáról. Újdonság, hogy hétfőtől a társaság honlapján is elérhetők lesznek a vonatkozó információk.

A társaság Klug Lajost, az FKF vezérigazgatóját idézve azt írta, hogy nem érdemes az időpontokat titokban tartani, hiszen a lomtalanításból élők ezeket úgyis kiderítik; a lakosság pedig a korábbi szűk értesítési határidők miatt nem tudott előre tervezni, például bútorcsere vagy költözés esetén.

Az FKF arra kéri a budapestieket, hogy a tájékoztató anyagokban leírtak szerint, s kizárólag a megjelölt napokon helyezzék ki feleslegessé vált holmijaikat, hogy elkerülhető legyen a rendetlenség az utcákon. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a lomtalanítás a kerületenkénti, évi egyszeri rendszerben előreláthatólag az idén valósul meg utoljára, az új hulladékgazdálkodási törvény tervezetében szerepel a házhoz menő lomtalanítás bevezetése.

A közterület-fenntartó telefonos megrendelés alapján működő rendszer bevezetését tervezi, ami azt jelenti, hogy a budapesti lakosok, társasházak esetében közös megegyezés alapján döntenek majd a lomelszállítás időpontjáról – olvasható a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.