Újabb frontot nyitottak a német jogvédők

Magyarországon rendszerszerűen megsértik a menekültek emberi jogait a Pro Asyl elnevezésű német menekültügyi civil szervezet szerint.

LM
2012. 03. 16. 19:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pro Asyl – a magyar menekültügyi rendszer német emberi jogi aktivisták által végzett tanulmányozása alapján készített – jelentésében kifogásolja, hogy a menedékkérőket a nemzetközi joggal ellentétes módon tartják fogva. A szervezet honlapján közzétett jelentés szerint a fogva tartás időtartama esetenként eléri a 12 hónapot, körülményei pedig elfogadhatatlanok. A menedékkérőket rendszeresen éri bántalmazás, és megtagadják tőlük a lehetőséget jogaik érvényesítésére.

Az ARD német közszolgálati televízió a Panorama című politikai magazinműsorában foglalkozott az üggyel. A csütörtökön sugárzott adásról kiadott sajtóközlemény szerint Gottfried Köfner, az UNHCR közép-európai regionális képviseletének vezetője kifejtette: Németországnak át kellene gondolnia a menekültek Magyarországra toloncolásával kapcsolatban követett gyakorlatot, és fel kellene függeszteni azt, amíg nem javulnak a körülmények.

A német szövetségi belügyminisztérium szerint jelenleg nem szükséges változtatni a kialakult gyakorlaton. A tárcánál úgy vélik, nem lehet kizárni, hogy a Magyarországon végzett menekültügyi eljárások során hiányosságok merülnek fel, de nincsen arra utaló jel, „hogy »börtönben« tartanak fogva menekültstátussal rendelkező személyeket” – idézi az ARD sajtóközleménye a német belügyminisztérium állásfoglalását.

A Panorama szerkesztősége a magyar Belügyminisztériumtól is kért felvilágosítást az ügyben, de az adás előkészítésének lezártáig nem kapott választ kérdéseire – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.