2009. február 7-e, szombat. Kézilabdameccs Veszprémben, a hazai csapat a lokális riválist, a kupagyőztes Balatonfüredet fogadja és veri meg papírforma szerint 42-23-ra. A játékosok közül néhányan ezt – no meg csapattársuk fiának születését – megünnepelendő elmennek vacsorázni egy olasz étterembe. Majd közülük is kiválik egy csoport, ők úgy döntenek, hogy Patrióta lokál bárban folytatják a bulizást. Ez az a nap, amióta Magyarországon, de nagy valószínűséggel Romániában, Szerbiában és Horvátországban is sokaknak ismerősen cseng a hely neve. Ide jött el ugyanis mulatni többek között a román Marian Cozma, a szerb Zarko Sesum és Uros Vilovszki, a horvát Ivan Pesics és Ilyés Ferenc.
Nem számít
A szokványos szombat estét – Veszprémben gyakran nyernek a kézisek – azonban nem a szokott, csendes kisvárosi vasárnap követte: hajnalban ugyanis betért a bárba egy harmincfősre taksált banda, akik szóváltásba keveredtek a sportolókkal, majd ezt verekedés és gyilkosság követte. Marian Cozmát, a 26 éves beállót brutálisan szíven szúrták, a földön fekvő Sesumnak az arcát rugdalták, Ivan Pesicset pedig úgy késelték meg, hogy később ki kellett műteni a fél veséjét. Őt Vilovszki, Cozma cseréje vitte el a hátán futva a kórházba, de ezelőtt is volt egy köre: elkezdett szaladni a háztömb körül, ezzel elvonva számos bandatagot a lincselés helyszínéről. Ezért később a játékost Veszprém város emlékérmével tüntette ki Debreczenyi János, a város akkori polgármestere.
„Nem számít, milyen kisebbséghez tartoznak a véres bűntett elkövetői, mert a bűnösök is elsősorban magyarok.” Ezek is a városvezető szavai, ezzel próbálta nyugtatni az összegyűlteket, akik között bizony volt, akiben haraggá alakult át a sokk és a fájdalom. Mikor ezeket Debreczenyi megfogalmazza, hivatalos közlemény vagy felhívás még nincs az elkövetőkről, mégis az egész ország tudja, hogy egy javarészt cigányokból álló enyingi banda tagjai követték el. Ennek kapcsán arra kértük Forgács Istvánt, hogy tegyünk egy kísérletet. Készülő Vihartánc című könyvében ugyanis egy olyan mediátorcsoport felállítását szorgalmazza, amely közvetítene a felek között olyan településeken, ahol ellehetetlenült a roma–magyar együttélés. Forgács vallja, hogy helyben sok probléma megoldható lenne, ráadásul úgy, hogy rátelepedne az országos politika, ha a közösségekben a sértett felek kibeszélnék a sérelmeiket. Íme, ezt tették volna a Vihartáncban emlegetett Helyszínelők azon a 3 évvel ezelőtti vasárnap.
Veszprém első emberéhez hasonlóan nyugodt erőt sugárzott Cozma édesapja, Petre is: „Arra kérek mindenkit, hogy egy kiszáradt tölgy miatt ne gyújtsuk fel az egész erdőt, hanem ültessünk fákat, hogy új erdő növekedhessen. Ha a kétéves unokám abba a korba ér, elhozom ide, hogy ő is kézilabdázzon.” A Marionhoz hasonlóan hatalmas ember nemcsak ezekkel a higgadt szavakkal vált emlékezetessé: az elhunyt beállós emlékoldalán olvasható, hogy folyamatosan tartotta a lelket a Veszprém játékosaiban, akik két nappal a temetés után már pályára is léptek – és nyertek a Bajnokok Ligája mérkőzésén az Ademar Leon csapata ellen.
A gyilkosság perében három év után pénteken jogerős ítélet születhet. Másnap a Veszprém a Balatonfüreddel játszik. De – ismét az emléklapot idézzük – „azóta a játékosok nem szívesen járnak el szórakozni Veszprémben. Inkább otthon vannak, tévét néznek, családjukkal vannak.”
