200 millióból újult meg a városközpont

Csaknem 200 millió forintból, jelentős uniós támogatás segítségével újult meg Nyírmada városközpontja; a fejlesztési projekt zárórendezvényét szombaton tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

WA
2012. 05. 26. 12:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közel egy évig tartó beruházás első lépéseként tavaly nyáron bővítették a városi piacot, novemberre pedig befejeződött a korábban erősen leromlott állapotú művelődési ház külső és belső rekonstrukciója.

A projekt keretében idén kezdődött el az új városháza építése, a teljesen akadálymentesített földszintes épület mellett térkövezett belső udvart és parkolókat alakítottak ki. Megújultak a Nyírség szélén fekvő, 4800 lelkes település központi terei is: járdákat építettek, elkészült a térburkolat, pihenőhelyeket és padokat létesítettek, valamint növelték a zöldfelületek arányát.

Kálmán Béla, a település független polgármestere az ünnepségen elmondta: a fejlesztések folytatódnak Nyírmadán, a tervek szerint hamarosan megvalósulhat a gyermekjóléti és a gondozási központ, valamint a rendőrség épületeinek felújítása, bővítik a város óvodáját, továbbá elkezdődhet a sportpálya fejlesztése is.

A modernizációs beruházás az Észak-alföldi Regionális Operatív Program keretein belül összesen 194 millió forintos összköltséggel valósult meg, a fejlesztéshez 179 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az önkormányzat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.