Állatrendőrséget akar az Orpheus

Az egyesület a jogszabálybővítés mellett a települések jegyzői számára elérhetővé tenné egyes problémás állattartó lakosok állattartástól való eltiltását.

TK
2012. 05. 08. 18:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendészeti törvény reformja kapcsán az állatrendőrség törvényi szabályozása fontos mérföldkő lehetne a felelős állattartás betartatása, illetve az egyre sokasodó állatkínzásos bűncselekmények visszaszorításának sikeressége érdekében. Az Orpheus Állatvédő Egyesület a jogszabálybővítés mellett a települések jegyzői számára elérhetővé tenné egyes „problémás állattartó lakosok” állattartástól való eltiltását – adta hírül közleményében a szervezet.

A Belügyminisztérium statisztikai osztályának adatai szerint állatkínzás miatt 2010-ben 1257 nyomozásból 417 került bírósági szakaszba, 2011-ben 959 esetből mindössze 40. A valódi esetek száma a nyomozások számának többszöröse lehet, tehát évente sok ezer állatkínzásos bűncselekmény mindenfajta hivatalos eljárás nélkül mehet végbe – vélik az állatvédők.

A 2004. évi X. törvény értelmében állattartóként állatkínzási bűncselekményt követ el az, aki háziasított emlősállatot elűz, elhagy, kitesz. Az is állatkínzásnak számít, ha gerinces állatot valaki rosszul tart, aminek következtében az állatnak maradandó károsodása keletkezik vagy elpusztul.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület rendészeti törvénybe akarja iktattatni a hatósági jogkörrel bíró állatrendőrséget, amely ugyanúgy működhetne, mint más rendészeti szerv. A háziállatok, a gazdasági állatok, az élőlények ellen elkövetett kizsákmányolás és bűncselekmények miatt nagy igény lenne a nyugati országokban és Amerikában már bevált hatóság létrejöttére. Az egyesület várja a reformprogramot segíteni szándékozó közéleti csoportok segítségét is.

„A hazai állatkínzások magas számát nem passzivitással, hanem kellő odafigyeléssel kellene kezelni, és komoly büntetésekkel, terápiákkal, közmunkával szankcionálni” – fogalmaznak az állatvédők.

Az állatrendőrség létrehozásával szimpatizálókat a facebook.com/animalpolice oldalon várják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.