A Fidesz-frakció két évre a párt parlamenti képviselőcsoportjának az élére választotta Rogán Antalt – jelentette be Lázár. A politikus megköszönte a képviselőcsoport eddigi munkáját. Rogán június 2-án veszi át a frakció vezetését, az átadás-átvétel nem lesz túlságosan bonyolult.
Rogán elmondta, hogy a párt frakciója a gazdasági válság ellenére nem felejtette el, hogy az ország újjászervezésére kaptak felhatalmazást. Fontos, hogy megszületett az új alaptörvény, a közigazgatás újjászervezése, valamint a határon túli magyarok könnyített állampolgársága – tette hozzá. Az ország problémáira koncentráltunk, így az államadósság csökkentésére – vélekedett a politikus.
Hosszú vita
Az elmúlt két év a fontos problémákról szólt, míg mostantól az átlagemberek problémáira kell figyelni – hangsúlyozta Rogán. Nem riadtunk vissza, hogy más gazdasági érdekcsoportok rovására odafigyeljünk különféle rétegekre – utalt az elmúlt időszakra az új frakcióvezető. A fő kérdés mostantól, hogy milyen módszerekkel tudunk segíteni az átlagpolgároknak – hangsúlyozta Rogán. A józan ész alapján gondolkozom, és e téren nem kívánok megváltozni, nem fogom elkerülni a vitákat – tette hozzá. „Szeretném elérni, hogy a parlamentben a józan ész alapján folyjanak a viták.”
Rogán a tranzakciós illetékről elmondta, hogy ez egy hosszú vita lesz, a végszavazás június végére várható. Szeretnénk konzultációkat lefolytatni, de nem hallgatunk a gazdasági érdekcsoportok véleményére, hanem arra, hogyan segíthetjük az átlagemberek életét – tette hozzá. A vállalkozások életét nem nehezítheti semmi, ezért újra kell gondolni a tranzakciós illetéket, így a cél, hogy a pénzügyi spekulációt érdemben adóztassuk – hangsúlyozta a politikus.
Hutiray Gyula jöhet
Várhatóan Hutiray Gyula városfejlesztési főpolgármester-helyettes váltja Rogán Antalt a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciójában. Tarlós István főpolgármester egy más témában tartott keddi sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta, hogy az ezzel kapcsolatos egyeztetések már megtörténtek, így nagy valószínűséggel Hutiray Gyulával egészül ki a frakció. Hutiray Gyulát tavaly május 25-én választották főpolgármester-helyettessé, ő a beruházásokért, a kiemelt fejlesztésekért, az európai uniós ügyekért, projektmenedzsmentért, valamint városfejlesztési és városrendezési feladatkörök szakmai irányításáért felel