Az összes járművét beveti a MÁV-Start

Zsúfoltságra kell számítaniuk pénteken a vonattal utazóknak a pünkösdi ünnep és egy budapesti gyermekrendezvény miatt a fővárosból induló és az oda tartó szerelvényeken; a MÁV-Start a tehermentesítés érdekében a rendelkezésére álló összes járművét forgalomba állítja.

NT
2012. 05. 21. 19:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vasúttársaság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a nyár elejére és a pünkösdöt megelőző péntekre egyébként is jellemző nagy utasforgalmat tovább növeli majd egy fővárosi gyermekrendezvény, így ezen a napon akár ötszázezren is utazhatnak a Budapestről induló, illetve oda érkező vonatokon.

A társaság pénteken az összes üzemképes járművet forgalomba állítja, menetrenden kívüli mentesítő vonatok elindítását is kilátásba helyezte, továbbá megerősített dolgozói szolgálattal készül.

A MÁV-Start utalt arra, hogy május 25-én, pénteken 8 és 16 óra között lesz a Világharmónia Futás elnevezésű rendezvény több ezer gyerek részvételével a budapesti Szent György téren. Az előzetes információk szerint csak erre az eseményre – és azt követően visszafelé – mintegy ötezren utaznak aznap vasúton.

A cég kiemelte: nagy utasforgalomra a hajnali, reggeli órákban Budapest irányában, délután pedig a főváros irányából kell számítaniuk az utazóknak. Felhívták a figyelmet arra, hogy az említett intézkedések ellenére is zsúfoltság várható a pénteki vasúti forgalomban, ezért azt kérték, hogy aki teheti, ne erre a napra tervezze az utazását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.