Mint ismert, a Gyurcsány Ferenc baráti köréhez köthető Dániel Péter a kereki Horthy-szobor felállítását megelőzően ígéretet tett rá, hogy amint „jobban lesz”, indul, és vörös festékkel önti le a műalkotást. Az ügyvéd tartotta a szavát, elutazott a somogyi településre, és keddről szerdára virradóra meggyalázta a szobrot, melyet később a helyi lakosok elszállítottak a helyéről.
Tudomásunkra jutott, hogy az avatás előtti napokban a Gój Motorosok Egyesületének elnöke és Dániel Péter éles hangú leveleket váltott egymással. Mészáros Imre a sokadik gyalázkodó e-mailt követően végül személyes találkozóra hívta Dánielt, aki válaszában megírta, a motorosok „felköthetik az árpádsávos gatyájukat”, mert elmegy Kerekibe. Leveléből kiderül, csütörtökön 11-re tervezte az indulást barátaival az Alexandra könyvesbolt előtti parkolóból, és délután fél 1 körüli érkezést ígért a Horthy-szoborhoz. Zárásképpen annyit üzent: várja a Gój motorosokat és „egyéb újnyilas bunkókat”.
Nos, úgy tűnik, Dániel Péter időközben meggondolta magát, és tartva az ellen haragjától, inkább az éj leple alatt váltotta valóra ígéretét. Ezt követően fotózkodott egy sort a vörös festékkel leöntött Horthyval, majd távozott a helyszínről.
A szobor állíttatói – Csicsai László, Sas Attila –, valamint a Horthy István – Mártírok és Hősök Alapítvány ma reggel közleményt adtak ki, miszerint mélységesen elítélik Dániel Péter cselekedetét. „A szükséges jogi lépéseket megtettük, a szobor helyre lesz állítva! Nem hátrálunk meg! Hölgyeim és Uraim! Az eszme és a hit még inkább megerősödött bennük, folytatnunk kell a munkánkat. Az ügyvéd úr magáról állította ki a bizonyítványt. Horthy Miklós kormányzó méltó emlékezete a helyére fog kerülni! Isten áldja a kormányzó emlékét!„
Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy István – Mártírok És Hősök Alapítvány elnöke arra kér mindenkit, hogy Dániel Péter provokációjának ne üljön fel, mivel éppen ez a célja, ezt akarja elérni. Óva inti a Gój Motorosokat is attól, hogy olyan válaszlépésre ragadtassák magukat, amely utóbb felhasználható Magyarország ellen.