Elfogultság miatt csúszik a pécsi vesztegetési ügy

Nem tudni még, hol tárgyalják a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyet.

tt
2012. 05. 21. 8:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A MR6 Régió Rádió Pécs Hajnaltól reggelig című hétfői műsorában elhangzott, hogy bár a Baranya Megyei Főügyészség a közelmúltban 27 gyanúsított ellen már vádat emelt vesztegetés és vagyon elleni bűncselekmények miatt, a Pécsi, a Kaposvári és a Zalaegerszegi Törvényszék is elfogultnak tartja magát.

Hajdu István, a Pécsi Törvényszék szóvivője azt mondta: a bíróság több okból jelentett be elfogultságot. Együttműködési megállapodásai vannak a PTE-vel, több bírája oktat a felsőoktatási intézményben, néhánynak a gyereke is ott tanul, továbbá az egyik vádlott egy ismert pécsi ügyvéd.

Az MTI Hírcentrum úgy tudja, hogy a per megtartásához hasonló ok miatt nem jöhet szóba két szomszédos megye törvényszéke sem.

Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2010 tavaszán indított nyomozást, amelynek során 29 embert gyanúsított meg azzal, hogy bűnszervezetet alkotva csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint 100 millió forint kárt okoztak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.