Erdő Péter: Sajátos feladat a miénk

Nem lehet elválasztani a hitre nevelést a hit ismeretének átadásától – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn.

LM
2012. 05. 28. 16:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A karizma a katolikus egyház tanítása szerint a Szentlélek kegyelmi ajándéka, amely az egyház javára végzett szolgálatban mutatkozik meg. A bíboros elmondta: Európában korábban is hirdették Krisztus evangéliumát, de „nagyon sok ember komolyan nem hallotta még, nem ismerte meg a keresztény tanítást”, őket újra meg kell szólítani, ezért „sajátos feladat a miénk”.

Érzelem és tartalom

Erdő Péter rámutatott: Jézustól a missziói parancsban azt kapták az apostolok, hogy ne csak az örömhír érzelmét adják át, hanem annak tartalmát is, tehát Krisztus életéről, haláláról, feltámadásáról is számoljanak be az embereknek, amellyel Jézus megnyitotta az utat a híveknek az örök életre. Emlékeztetett arra: Krisztus a missziói paranccsal együtt adta a Szentlélek ígéretét is, tehát „Isten kegyelme és a Szentlélek működik együtt saját hitünk kialakításában, megerősödésében és továbbadásában”. Megjegyezte: a hit egyrészt kegyelem, Isten ajándéka, másrészt emberi cselekedet, „mert elfogadunk, elhiszünk valamit valakinek”.

XVI. Benedek pápát idézve rámutatott: a hit évében az a legfontosabb feladat, hogy a hit továbbadásánál a tartalomra kell koncentrálni.

A bíboros azt mondta: a hit tartalmához hozzátartozik, hogy az életnek van értelme, Jézus az életét adta a világ üdvösségéért, és „nekünk örök életünk van”. Szólt arról, hogy „a hit nemcsak kegyelem, hanem emberi cselekedet is, tehát kell hozzá ismeret és akarat”. Éppen ezért lehet a hit emberi erény, a hitetlenség pedig lehet bűn akkor, ha meghirdették az evangéliumot érthető módon, és azt valaki mégis visszautasítja – állapította meg.

Felemelő tanítás

Erdő Péter emlékeztetett: 50 éve kezdődött a II. vatikáni zsinat (1962–1965), és 20 éve adta ki Boldog II. János Pál a katolikus egyház katekizmusát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztényeknek a zsinat határozataihoz kell tartaniuk magukat, mégpedig „vallásos tisztelettel”. Megfogalmazása szerint a II. vatikáni zsinat határozataiban „olyan felemelő tanítást találunk”, hogy attól mindenkinek a hite erősödik.

Arról is beszélt, hogy „a mi hitünk az isteni kinyilatkoztatásból fakad”, Isten pedig „az emberiséghez csak kevés alkalommal szólt”. Mint mondta, a katekizmusnak – amelyben megtalálhatók a hit kérdéseire adott válaszok – a hitoktatáson keresztül is el kell jutnia az emberekhez.

A hit éve

A hit évével kapcsolatban kiemelte: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében a papoknak rendeznek konferenciát október 11-én Esztergomban a nagyszeminárium épületében, november végén pedig ugyanitt a hit átadásának kérdéseiről tartanak tanácskozást papok, hitoktatók részvételével. Megemlítette, hogy ugyancsak ezen a helyszínen jövő év március 2-án, Boldog Meszlényi Zoltán püspök emléknapjához kapcsolódóan megrendezik a hit napját.

Hozzátette: jövő év április 28. és május 2. között az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kispapjai római zarándoklaton vesznek részt, melynek keretében a pápa kihallgatáson fogadja őket. Hozzáfűzte: jövő pünkösdhétfőn a karizmák ünnepének is a hit lesz a központi témája. Idén június 10-én pedig a fővárosi Szent István-bazilika előtt az egyik nagy lelkiségi mozgalom alapítója tanúságtétel-beszédet tart, ez „a hitünk újraébresztésének nagy alkalma lesz”. A Fokoláre lelkiségi mozgalom pedig augusztus utolsó és szeptember első napjaiban a budapesti Sportarénában rendezi nemzetközi találkozóját, a Genfestet.

A pódiumbeszélgetés után Erdő Péter koncelebrált szentmisét mutatott be a máriaremetei kegytemplomban.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.