Értesítést kapnak azok, akiknek menniük kell

Több megyében és a fővárosban is kötelező tüdőszűrést rendeltek el az illetékes tiszti főorvosok – hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön Facebook-oldalán. Az érintettek névre szóló értesítést kapnak.

NT
2012. 05. 17. 18:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főorvosa az MTI-nek elmondta: kötelező tüdőszűrést azokon a helyeken rendelnek el, ahol a tuberkulózisos betegek száma 100 ezer lakosból meghaladja a 25-öt. Ilyen helyeken a betegek környezetében élőkre fokozottan odafigyelnek, de a kötelező szűrést az egész közigazgatási egységben elrendelik. Ezeken a részvételi arány megyénként változó, általában 35–70 százalék között mozog, pedig 80 százalékos részvételi arányra lenne szükség a betegség elleni érdemi beavatkozáshoz.

A főorvos azt mondta: a betegség előfordulásának gyakoriságát vizsgálva országosan javultak a mutatók, 100 ezer lakoshoz viszonyítva az új esetek száma 20 körül mozog. A Dunántúlon 100 ezer lakosból hét az új beteg, a keleti megyékben a harmincat is meghaladja ez a szám.

A lakosság tájékoztatása a jegyzők kötelessége, de az érintettek írásos értesítést is kapnak. Ócsai Lajos elmondta: adott a lehetőség, hogy az emberek tegyenek saját és környezetük egészségéért, ráadásul ingyen, ugyanis a kötelező tüdőszűrést az állam finanszírozza.

Az ÁNTSZ a honlapján folyamatosan frissíti a kötelező tüdőszűrést elrendelő népegészségügyi szervek listáját. E szerint jelenleg Budapesten, Pest, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több településén, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye teljes területén van érvényben a kötelező tüdőszűrést elrendelő határozat. Borsodban szerdán született határozat, amely a szűrés elmulasztása esetén félmillió forintig terjedő eljárási bírság kiszabását is kilátásba helyezte.

Az ÁNTSZ honlapján az olvasható: egy 1998-as rendelet írja elő, hogy a gümőkóros (tuberkulózisos) betegek felkutatása, illetőleg a fertőzés veszélyének elhárítása céljából a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve a lakosság meghatározott részének vagy egyes korosztályoknak a szűrővizsgálatát rendelheti el, ha az előző évben az új tuberkulózisos esetek gyakorisága a területen meghaladta a 25 százezreléket.

Az elrendelt szűrővizsgálatokra azok a 30 évesnél idősebb lakosok kötelezhetők, akik a vizsgálatot elrendelő megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv területén huzamos jelleggel tartózkodnak. A szűrővizsgálat alól azok mentesülnek, akik egy éven belül ilyen vizsgálaton igazoltan részt vettek, illetőleg a tüdőgondozó intézetben gyógykezelés alatt állnak. Az érintettek a szűrővizsgálat helyéről és időpontjáról névre szólóan kapnak értesítést – tették hozzá.

Az ÁNTSZ honlapján található lista szerint a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 2011. február 9-én Pusztaszer, Ópusztaszer, Baks, valamint Kistelek településeken rendelték el a kötelező tüdőszűrést.

Budapesten, valamint Pest megyében Erdőkertes, Isaszeg, Pécel településeken az érintetteknek ez év június 30-áig kell elmenniük tüdőszűrésre.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében múlt hétfőn adták ki a határozatot, amelynek értelmében a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház Egészségügyi Nonprofit Kft., a fehérgyarmati Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft., a Csenger Város Önkormányzata Népjóléti és Szociális Alapszolgáltatási Központ, a Mátészalkai Területi Kórház Nonprofit Kft. és a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház területi ellátási kötelezettségébe tartozó települések lakosai számára 2013. május 7-éig írták elő a kötelező tüdőszűrést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.