Ez a baj Budapesttel

Budapest élhetőségét és gazdasági versenyképességét is nagyban befolyásolja, milyen közlekedéspolitikai döntések születnek.

WA
2012. 05. 30. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A BKK vezetője az Élhető városok harmadik, Budapesten megrendezett konferenciáján arról beszélt, a város élhetőségének gátjává vált, hogy a közterületek nagy részét ma autók foglalják el, és állandó környezeti terhelésnek, zaj- és porszennyezésnek teszik ki az itt élőket. Arra is rámutatott, hogy a közlekedési dugók okozta „felesleges időpazarlás” rontja a város gazdasági versenyképességét is.

Vitézy Dávid előadásában utalt arra, hogy az egyéni közlekedés aránya a rendszerváltáskori 10-15 százalékhoz képest jelentősen megnövekedett, és mostanra már meghaladja a 45 százalékot; ez pedig azt jelenti, hogy 55 százalék alá szorul a tömegközlekedést használók aránya Budapest határain belül.

Ha nem fejlesztünk, visszaköltöznek

Arra is kitért, hogy a legrosszabb helyzet az agglomerációs közlekedésben figyelhető meg, ez annak a következménye, hogy a kiköltözési trendet nem követték közlekedésfejlesztések. Jelezte, ismeretei és érzései szerint a korábban elmaradt fejlesztések mögött állhatott a „ha nem fejlesztünk, majd visszaköltöznek” szemlélet is.

Emlékeztetett arra, hogy több mint félmillió ember költözött ki az elővárosokba, és jár be minden nap Budapestre, 70-75 százalékuk autóval, ami szavai szerint riasztó adat, mert komoly közúti terhelésnek teszi ki a várost.

Sokat veszített a főváros

A BKK vezetője szerint Budapest sok beruházást, munkahelyet veszített el az elmúlt évtizedben amiatt, hogy az élhetőség szempontjainak nem tudott megfelelni. Véleménye szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a város végleg lemaradt volna, sőt mint mondta, Budapest már csak a szépségei miatt is állja a versenyt.

Ugyanakkor hangoztatta: mindenképpen trendfordulóra volt és van szükség például a várospolitikában és a közlekedéspolitikában ahhoz, hogy Budapest ne maradjon le. Hozzátette, a közlekedési intézményrendszert összehangoló BKK létrehozása is ennek egyik fontos eleme, hogy ne az ágazati érdekek, lobbik javaslatai alapján induljanak el beruházások, fejlesztések.

Ész nélkül

Azt mondta, hogy a korábbi önkormányzati ciklusokban nem egységes szakmai irányítás alatt működtek a fővárosi cégek, és ez problémákat okozott. Az elhibázott városfejlesztési döntések között említette, hogy úgy építettek hatalmas lakóparkokat, hogy azok kiestek a tömegközlekedési hálózatból, és van, ahová megfelelő út hiányában autóbusz el sem tudna jutni.

Két keréken gurul a jövő

Vitézy Dávid a BKK céljai között említette, hogy szeretnék a kerékpárosok arányát jelentősen növelni a közlekedésben. Jelezte, ma az átlagos arány 2 százalék körüli, ám szerinte a 10 százalékot is el lehetne érni.

Elmondta, az Andrássy úti – nemrég áthelyezett – biciklisáv legfrissebb, csúcsidőben végzett forgalomszámlálási adatai szerint az egyéni közlekedők 25 százaléka – tehát minden negyedik ember – már kerékpárral jár.

Szubjektív tényezők

A konferencián előadást tartott Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is, aki egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a 328 magyar város élhetőségét sok konkrét szakmai, gazdasági szempont mellett szubjektív tényezők is befolyásolják, például az, hogy szeretnek-e ott élni az emberek.

A Pest megyei Gödöllőt több mint két évtizede irányító Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) a főtérprogramokról szólva arról beszélt, sok helyen sikerült jó tervezéssel visszaadni vagy megteremteni a település saját arculatát, ám vannak olyan helyek, ahol az átgondolatlan fejlesztések miatt félbemaradtak a beruházások. A példák között említette, hogy volt ahol szökőkutat álmodtak a város főterére, az alkotás el is készült, ám forráshiány miatt már nem tudták működtetni.

Gémesi György szerint a főterek a „város nappalijai”, ahová a helyiek is szeretnek kiülni, ahol vendégeket lehet fogadni, ahol közösségi tereket, kávézókat, cukrászdákat lehet működtetni. Hozzátette, ha egy ilyen fejlesztés jól sikerül, akkor az a helyi gazdaság fejlesztését is ösztönzi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.