Felmentették a guberálásra biztató szociális munkást

Bűncselekmény hiányában másodfokon felmentette a Fővárosi Törvényszék azt a 31 éves szociális munkást, aki a józsefvárosi önkormányzat guberálást tiltó rendelete elleni demonstráción – annak részeként – arra biztatta társait, hogy kukázzanak; a bíróság első fokon bűnösnek találta a vádlottat, és három év próbára bocsátotta.

NT
2012. 05. 23. 14:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Papronczay Stefánia, a Ferencz Norbert szociális munkás védelmét ellátó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet programvezetője az MTI-nek szerdán azt mondta: a demonstrációt szervező Új Szemlélet csoport tagját a Fővárosi Törvényszék a nap folyamán hozott határozatában bűncselekmény hiányában felmentette, mivel a vonatkozó önkormányzati rendeletet időközben hatályon kívül helyezték. Közlése szerint a bíró indoklásában kitért arra, hogy amíg az önkormányzati jogszabály érvényben volt, a tényállás megfelelt az első fokú ítéletnek.

A büntetőper előzménye, hogy a VIII. kerület önkormányzata 2011 januárjától a guberálást 50 ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel szankcionálta. Ez ellen a rendelet ellen bejelentett tüntetést tartottak az Új szemlélet elnevezésű csoport tagjai, zömmel szociális munkások, továbbá hajléktalanok, mintegy 60-80-an tavaly március 11-én a József körút és a Baross utca kereszteződésében.

A felsőfokú szakirányú főiskolai végzettségű vádlott a rendezvény egyik szervezőjeként arra biztatta a jelenlévőket, hogy az ott lévő szeméttárolókból hulladékot vegyenek ki, azaz kukázzanak, ezzel is fejezzék ki tiltakozásukat a szerintük abszurd hatósági rendelkezés ellen. A rendőrök több demonstrálót szabálysértés miatt előállítottak és figyelmeztetésben részesítettek, a kukázásra felhívó fiatalember ellen vádat emelt az ügyészség.

Ferencz Norbert ellen nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon, jogszabály elleni általános engedetlenségre uszítás miatt indult meg a büntetőper tavaly november elején, és a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) néhány órás tárgyalás után első fokon, nem jogerősen kimondta a vádlott bűnösségét, és három év próbára bocsátotta.

Az ügyész akkor pénzbüntetés kiszabásáért fellebbezett, míg a vádlott felmentését kérte.

Még az elsőfokú bírósági tárgyalást megelőzően Szabó Máté ombudsman arra hívta fel a figyelmet, hogy az életvitelszerű közterületen tartózkodás súlyos szociális krízishelyzet eredménye, a legritkábban alapul az érintett tudatos választásán. A hajléktalanok nem tudnak hova menni, az önkormányzati „rendszabályok” és szankciók alkalmazhatatlanok, nincs visszatartó erejük, csak az eleve kiszolgáltatott emberek további megalázására, elüldözésére alkalmasak. Az ombudsman az ügyben 2011 októberében az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve az önkormányzati rendelet megsemmisítését.

Az április 15-én életbe lépett új szabálysértési törvény értelmében az önkormányzatok nem alkothatnak szabálysértést, ezért hatályát vesztette a józsefvárosi rendelet is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.