Felpörög a Nemzeti Eszközkezelő

Az idén 8 ezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt.

LM
2012. 05. 21. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára közölte: a Magyar Bankszövetséggel történt tavaly decemberi megállapodás alapján a korábban eldöntött 5 ezer helyett 25 ezer ingatlant vásárol meg a NET 2014 végéig, ebből 8 ezret 2012-ben.

Boldvai László (MSZP) azt kérdezte az NGM helyettes államtitkárától, hogy milyen költségvetési forrásból lehet finanszírozni a 35-40 milliárd forintba kerülő idei ingatlanvásárlást, mivel a költségvetésben a tavalyról nem elköltött két-, illetve az idei évre betervezett hárommilliárd forint nem elegendő.

Nátrán Roland válaszában kifejtette: vagy az általános tartalékban lévő csaknem 100 milliárd forint lehet fedezet a különbségre, de szóba jöhet a költségvetési törvény módosítása is. Hangsúlyozta azt is, hogy a tervezett idei, GDP-arányosan 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt nem veszélyezteti a NET programja.

A bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette a NET-ről szóló törvény módosítását, és egy tartózkodás mellett döntő többséggel ugyancsak általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Nemzeti Bankról szóló tavaly év végén elfogadott törvény módosításáról beterjesztett törvényjavaslatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.