Hogy a rettegés szintjét jelzi-e vagy sem, két méter magasra sem volt felhúzva a rács a Dob Köztársaság kapuján csütörtök este, és igencsak gyanakodva méricskéltek minden olyan arcot, amely nem ismerős az MSZP Piros Pont lakossági központja háza táján. A Hír TV munkatársai a kamerátlan MNO-nál rosszabbul jártak, őket alig akarták beengedni Medgyessy Péter és a Népszava-főszerkesztő Németh Péter talkshow-jára. Némi zavar támadt ugyanis a gépezetben, nem tudták eldönteni a szervezők, hogy a rendezvény nyilvános-e. (Hogy a viharba' ne lett volna nyilvános: egyrészt a Facebookon hirdették boldog-boldogtalannak, hogy „lehet menni”, másrészt élő netes közvetítést adnak egy ideje ezekről a remek Dob utcai találkozókról, meg nem erősített hírek szerint ötezren is nézték legutóbb, kár, hogy a helyszínen összesen 40-nél is kevesebben várták a volt kormányfőt.)
„Sokat dolgozott”, hogy kormányfő lehessen
Medgyessy végül 18.03-kor fel is ült a különleges színű függönyök közé derék harcostársa oldalára, miután gyönyörű luxuskocsijával beállt a két vörös székkel neki foglalt parkolóhelyre. A csevej felütése az volt, hogy Medgyessy Pétert a napokban éppen 10 esztendeje penderítette kormánypozícióba a nép. A két év után leköszönő politikus meg is ragadta a lehetőséget, hogy elmondja:
– Kaptam egy lehetőséget az élettől, hogy miniszterelnök legyek, sokat dolgoztam érte.
Az októberben 70. életévét betöltő pártonkívüli harci kedvét Németh Péter azzal a kérdéssel tesztelte: mivel tudná most legyőzni Orbán Viktort. Jött is az egyenes válasz: nem tudná, mert nem akar visszatérni, inkább sokat nézi a francia tévéadást, gyakran nagyobb örömet okoz az neki, mint a magyar. A titkát azért elárulta, szerinte annak idején „a másságával” tudta legyőzni a tévévitán Orbánt, a proteszt szavazatok segítették őt a kormány rúdjához.
Azt a kérdést sem kerülhette ki, hogy ki volna most alkalmas a mostani MSZP-ből kormányfőnek. „Mi Bajnait akarjuk” – vágott közbe a hallgatóság egy túlbuzgó tagja, így Medgyessynek először erre kellett reagálnia: – Nem tudom megmondani, hogy Bajnai Gordon jelenleg eléggé felkészült-e. Hogy ne szabaduljanak el a bekiabálások a következő „Mi a Ferikét akarjuk!” után, Németh Péter inkább visszaterelte a szót a mikrofonnal némi konfliktusban lévő Medgyessy felé, aki európai és világszintű apátiáról beszélt, illetve felidézte azt, hogy éppen a Népszavának adott 2001-es interjújában jelentkezett be a miniszterelnök-jelöltségi harcba.
Nem kíváncsiak a véleményére
– Most nem igazán érzékelem, hogy kíváncsiak a véleményemre. Pedig én jót akarok ennek az országnak – magyarázta Medgyessy, majd kissé árnyalta iménti álláspontját, és Bajnait az egyik lehetséges jelöltnek nevezte arra, hogy 2014-ben Orbán Viktor kihívója legyen.
Következett az önkritikai blokk, Medgyessy ugyanis ki van borulva a szocialistákra amiatt, hogy nem mentek el Áder János államfővé választására, miközben ő igen. „Szocialista barátainak” nem volt annyi eszük sem, hogy elmenjenek a Hír TV-be kifejteni az álláspontjukat, folytatta. Véleménye szerint sokkal egyenesebb, ha ezekben a folyamatokban részt vesznek és megfogalmazzák ellenvéleményüket. Tovább is menve azt is elmondta, Áder János frakcióvezető volt akkor, amikor ő miniszterelnök, és „Áder János nem viselkedett velem tisztességtelenül”. Kritika kettő: 2006-ban az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor ő – váltig állítja – azt képviselte, hogy Gyurcsány Ferencnek le kell mondania, akkor is, ha a média erről az álláspontjáról 2007-es legkorábbi forrással rendelkezhet. Medgyessy ezzel kapcsolatban három fő szabályra figyelmeztet: – Egy miniszterelnök sosem hazudhat; ha hazudik, sosem vallhatja be; ha kiderül, másnap már nem lehet miniszterelnök.