Martonyi: Lesznek még viták

Az uniós jogok nemzeti jogba való átültetésekor lesznek még viták, amelyeknek a kimenetelét nem lehet megjósolni – mondta Martonyi János a XI. Magyar Jogászgyűlésen.

WL
2012. 05. 25. 11:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sem konkrét, sem politikai ügyekbe nem megy bele – szögezte le az előadás elején a külügyminiszter. Az európai jogot lehetett integrálni az univerzális, nemzetközi jogba, a nemzeti jogok pedig az európai alá kerültek, még ha ezt senki nem mondta is ki hivatalosan – adott áttekintést.

Kifejtette: az alakzat később megbomlott, az egyes szintek közötti kapcsolat meglazult; a tiszta hierarchia helyébe egymással sajátos kölcsönhatásban álló rendszer lépett, a nemzeti szabályok felerősödtek, az egyes szabályozási területek között pedig egyensúlyhiány alakult ki.

Hozzátette: a nemzetközi áru- és kereskedelmi szolgáltatás területen úgy-ahogy működött a szabályozás, óriási elmaradás mutatkozott viszont a tőkemozgás területén: bizonyos új pénzügyi termékeket, ügyleteket képtelenség volt a nemzeti szabályozásban elhelyezni.

A szabályozás hiányossága, tökéletlensége volt az egyik oka a globális válságnak – állapította meg a külügyminiszter. Hozzáfűzte: a nemzetközi intézményrendszer is elmaradt a változásoktól.

Az uniós jognak elsődleges szerepe van, ez világosan látszik például a kötelezettségszegési eljárásból. Kiderült viszont, hogy az elsőbbség nem olyan egyszerű, hiszen a tagállami alkotmányok is léteznek – mondta a külügyminiszter.

A 2009-ben életbe lépett lisszaboni szerződés kimondta, nem korlátlan az uniós jog elsődlegessége, a tagállamok nemzeti identitását tiszteletben kell tartani, és ez azt jelenti, hogy az uniós jog nem elődleges; a szerződés megnyitotta az utat a nemzeti alkotmányok felé – magyarázta Martonyi János.

Arra, hogy tagállamok időnként érvényesíteni próbálják a nemzeti alkotmányukban foglaltakat, két példát hozott. Lengyelország az európai bíróság előtt próbálta elfogadtatni azt, hogy a génmódosítási irányelvet morális okok miatt nem akarja elfogadni, bizonyítania azonban nem sikerült, így az európai bíróság elutasította a kérését.

Ausztria viszont sikerrel hivatkozott egy 1920-as nemzeti szabályozására, miszerint tilos a nemesi származásra, előjogokra utaló jeleket viselni, és elutasították egy Ausztriában letelepülni szándékozó, a nevében hercegnői címet viselő nő keresetét. Lesznek még hasonló ügyek – jósolta Martonyi János, és nem zárta ki, hogy Magyarország esetében is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.