Megéri az Erzsébet-tábor önkéntesének lenni

Újabb pályázati kiírás jelent meg az Erzsébet-tábor nyári programjainak sorában, ezúttal önkéntes munkára várják felsőoktatásban tanulók és közoktatási intézményben dolgozó pedagógusok jelentkezését.

NT
2012. 05. 24. 8:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pályázatokat június 1-jéig adhatják be; a pályázati adatlap az Erzsébet-tábor honlapján található meg. Az Erzsébet-tábort főként a Balaton partján rendezik meg június 18. és augusztus 25. között.

Az önkéntesek a tábor ideje alatt teljes ellátást és igazolt sikeres munkájuk után turnusonként nettó 20 ezer forintos jutalmat kapnak, cserébe vállalják, hogy a táborhelyen egy turnuson keresztül, azaz hat napon át végzik feladatukat.

Az önkéntes segítők részt vesznek a tábor mindennapi életének megszervezésében, közreműködnek a programok megvalósításában, és felügyelnek a gyermekekre. A pályázó önkénteseknek június 8-án Fonyódligeten felkészítő tréninget tartanak.

A táborokat az étkezési célú Erzsébet-utalványokból származó bevételből finanszírozzák. A pályázatokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány egymilliárd forint értékben hirdette meg, a táborokban több tízezer iskolás gyermek üdülhet az idén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.