Megszólalt a Médiatanács a módosítás kapcsán

Eddig sem keletkeztetett szerződéskötési kötelezettséget a hatóság számára egy frekvenciapályázat megnyerése, így a médiatörvény egyik javasolt módosítása e tekintetben nem jelentene új helyzetet.

WA
2012. 05. 21. 17:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Médiatanács blogján hétfőn megjelenő írás szerint a médiatörvény értelmében ha a pályázat nyertese a szerződésben irreális feltételeket támaszt, a jogszabályoknak vagy a pályázati kiírásban foglaltaknak nem megfelelő szerződést akar kötni a hatósággal vagy a pályázat után csődöt jelent, akkor a hatóságnak nem kötelessége aláírni a szerződést. De akkor sem kell szerződést kötnie, ha a szerződéskötésre irányuló hatósági eljárásban a nyertes pályázó nem vesz részt, vagy akadályozza a szerződés megkötését.

A médiatörvény lehetséges változtatásait elemző blogbejegyzés szerint ugyancsak furcsa a másik „újdonságként” beállított vád, hogy mostantól csak hatósági szerződéssel lehet médiaszolgáltatást nyújtani, ami sértené a média szabadságát.

Mint írják, a frekvenciákat mindig is kizárólag szerződéskötés után lehetett használni, de a korábbi médiatörvény értelmében úgynevezett műsor-szolgáltatási szerződést kellett kötni. Az új médiatörvény ezt a szerződésformát alakította hatósági szerződéssé, ami a bejegyzés szerint a jogbiztonság szempontjából jelentős előrelépés, mert a korábbi, csak félig-meddig hatóság–ügyfél viszony mind a jogalkalmazás, mind a szerződéses felek, mind pedig a bírói joggyakorlat számára is nehézségeket okozott.

Az „új” hatósági szerződéstől való félelem azért is furcsa, mivel a jogintézmény kezdetektől fogva szerepel a médiatörvényben, sőt a jogszabály kifejezetten rögzíti, hogy az újonnan megkötött hatósági szerződés nem tartalmazhat a médiaszolgáltató számára kedvezőtlenebb feltételeket, mint a korábbi műsor-szolgáltatási szerződés – olvasható a blogon.

Az írás kitér arra is, hogy az elmúlt időszakban a médiatanáccsal együttműködve több tucat médiaszolgáltató alakította át korábbi szerződését hatósági szerződéssé, és mindegyik a megszokott módon, minden akadály nélkül folytathatta munkáját.

Az Országgyűlés előtt lévő módosító csomag célja, hogy a médiaszabályozás megfeleljen az Alkotmánybíróság tavaly decemberi határozatának. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium előterjesztéséhez több, ellenzék által vitatott javaslat is érkezett, amelyeket már elfogadott a Ház. Az előterjesztés zárószavazása csütörtökön lesz a parlamentben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.