Mélységes felháborodást okozott az LMP

A Start munkaprogram sok embernek az egyetlen lehetőség Dél-Békésben.

WA
2012. 05. 21. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Mélységesen fel vagyunk háborodva az LMP eljárásán, a kampány, amelyet ellenünk folytatnak, teljes mértékben etikátlan” – mondta.

A tájékoztatón az újságírók mellett mintegy száz mezőgazdasági közfoglalkoztatott is megjelent, kezükben „El a kezekkel a munkától”, „Simonka munkát ad, ti mit adtok?” feliratú táblákkal hallgatták végig a képviselő beszédét.

Szél Bernadett LMP-s képviselő múlt szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a helyiek állítása szerint a program résztvevői Simonka György földjein dolgoznak. Pusztaottlakai látogatása után szívbemarkolónak nevezte, hogy a közmunkaprogram résztvevői gyakorlatilag „rabszolgasorban” élnek.

Simonka György először múlt szerdán közleményben, majd pénteken az MTI-nek nyilatkozva visszautasította a vádakat; mint mondta, semmi valóságalapjuk nincsen. Hozzátette: az ügyben egy országos napilap, valamint Szél Bernadett ellen is feljelentést tett rágalmazás miatt.

A polgármester a tájékoztatón részletesen ismertette az önkormányzat érdekeltségébe tartozó hét közhasznú társaságnak a foglalkoztatás érdekében Pusztaottlakán és a kistérségben kifejtett tevékenységét. Közölte, hogy a részletes információkat a település honlapjára is felteszik.

A vádakkal kapcsolatban Simonka György kijelentette: nem új keletű a jelenség, évek óta „el szeretnék taposni a baloldalról”. Emellett tíz napja derült ki, hogy az orosházi körzetben választókerületi elnökké választották, így most azt gondolhatják, hogy a képviselő-jelölti pozíció várományosa, és most ezért is támadják – mondta.

Hozzátette: támadásokat 2009 óta kapnak, amióta azzal próbálkoznak, hogy az embereknek segély helyett kétkezi munkát adjanak, amelyből meg tudnak élni.

A foglalkoztatottak munkakörülményeiről Simonka György azt mondta: a vidéki ember számára természetes, hogy visz magával vizet, amikor a földekre megy dolgozni, nagy melegben és hidegben pedig kapnak védőitalt.

A képviselő kijelentette, hogy a mezőgazdasági közmunkások az önkormányzat érdekeltségébe tartozó szociális szövetkezetnek ingyen biztosított termőföldet művelik, és nem az ő érdekeltségi körébe tartozó földeken dolgoznak.

A polgármester szerint csak néhány foglalkoztatott bírálja a Start programot, az emberek döntő többsége örül annak, hogy dolgozhat Békés megye leghátrányosabb helyzetű kistérségében, ahol nagyon sokan a mezőgazdasági munkák időszakában sem jutnak munkalehetőséghez, annyi a munkanélküli, miközben – fűzte hozzá – lassan médiasztárok lesznek a „lázadó” Start-munkások.

Mint mondta, Pusztaottlaka – ahol 2006 óta tölti be a polgármesteri posztot – az egyetlen olyan település Magyarországon, ahol mindenkinek van munkája.

Pusztaottlaka Medgyesegyházával és Medgyesbodzással közösen pályázott a Start-mintaprogramra, a projekt 400 millió forint támogatást nyert 325 ember foglalkoztatására. Ebből a pénzből fizetik a munkabéreket és a közterheket, vásároltak mezőgazdasági kézi munkaeszközöket, száz kecskét és száz birkát.

Simonka György elmondta: a projekt mezőgazdasági, közútkarbantartó és mezőgazdasági útkarbantartó elemből áll; a mezőgazdaságban 150-en dolgoznak. Az emberek hétvégén mezőgazdasági képzéseken vesznek részt, a program befejezése után szakképesítést szereznek, és így könnyebben tudnak elhelyezkedni a térség mezőgazdasági vállalkozóinál – tette hozzá.

Hétfőn Szél Bernadett és az LMP aktivistái az agrár Start munkaprogramra vonatkozó kérdésekkel ragasztotta tele Simonka György Képviselői Irodaházban lévő irodájának ajtaját. A kérdések elsősorban arra vonatkoztak, hogy kinek a földjein dolgoznak a település közmunkaprogramban részt vevő lakói, illetve milyenek a munkakörülmények. Szél Bernadett közölte, hogy az esemény előtt egy órával jelezték neki: a település honlapjára több iratot is feltettek.

Szavai szerint a polgármester 14 napig hátráltatta a munkáját azzal, hogy nem hozta nyilvánosságra az iratokat. Hangsúlyozta, a polgármester mindenképpen felel azért, hogy a közmunkások milyen körülmények között dolgoznak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.