Nem húzzuk az időt: ősszel le is lehet zárni a tárgyalásokat + Videó

Magyarországnak elemi érdeke, hogy az EU-val és az IMF-fel hitelmegállapodást kössön, amely reálisan ősszel jöhet létre – mondta Fellegi Tamás.

PR
2012. 05. 17. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fellegi Tamás a találkozón kijelentette: Magyarországnak nem érdeke a tárgyalások elhúzása megállapodás nélkül, azaz „a török kártya nem volt és nem lesz napirenden”. Fellegi – aki után június elsejétől Varga Mihály, a Miniszterelnökséget eddig vezető államtitkár vezeti a tárgyalásokat – mérföldkőnek nevezte április 25-ét. Az Európai Bizottság ugyanis ekkor adott zöld jelzést a tárgyalások megkezdéséhez, azaz létrejött a politikai kompromisszum – mondta. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szervezetekkel júniusban elkezdődhetnek a tárgyalások, amelyeket egy őszi időpontban a megállapodással le lehet zárni.

„Most a tárgyalások öt résztvevőjének, az EU és az IMF mellett az Európai Központi Banknak, a magyar kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak is az az érdeke, hogy folyamatosan üzenetet küldjön a piacnak, miszerint a megállapodás létre fog jönni” – fogalmazott a tárgyalásokat eddig vezető volt tárca nélküli miniszter. – Azokat a kompromisszumokat, amelyeket Magyarország vállalt annak érdekében, hogy a tárgyalások elinduljanak, például a jegybanktörvény módosítását, a törvénykezésben meg kell oldani – tette hozzá.



Az európai uniós partnerekkel meg kell állapodni a tárgyalások pontos menetrendjéről, mivel az EU-nak olyan belső szabályai, illetve dokumentumai vannak, amelyek meghatározzák, hogy kinek milyen időkeretben kell teljesítenie a vállalásait ahhoz, hogy a tárgyalások megkezdődjenek, és a szükséges tárgyalási mandátumokat ki lehessen adni – vázolta fel a folyamatot a tárca nélküli miniszter.

Globális kérdésekről szólva Fellegi Tamás úgy vélekedett, a jelenlegi gazdasági válság politikai válságként is jellemezhető, ezért a stabilitásnak is három területet kell átfognia: a pénzügyi-gazdasági stabilitás mellett, társadalmi és politikai stabilitásra van szükség.

Suppan Gergely elemző a Hír TV-nek arról beszélt, Magyarországnak néhány héten belül meg kellene egyeznie az IMF-fel, hogy egy esetleges görög összeomlás okozta válság esetén is meg tudja őrizni pénzügyi stabilitását.

Ismert, Orbán Viktor május 11-én nevezte ki Varga Mihályt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások új vezetőjévé. A kormányfő hétfőn arra a kérdésre, hogy mit vár Varga Mihálytól, azt válaszolta: a magyar kormány szeretné minél hamarabb megkezdeni a tárgyalásokat, és sikerrel lezárni őket.

Londoni elemzői vélemény szerint kedvező fejlemény Varga Mihály kinevezése. A politikus egyébként szerda este a köztévében azt mondta: az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val.

A Magyar Nemzet közben arról cikkezett, okos csapdát állított fel a jelenlegi kabinetnek az előző kormány azzal, hogy erre a ciklusra ütemezte gyakorlatilag a teljes 2008-ban felvett valutaalapos hitel visszafizetését. A megkérdezett szakemberek szerint az IMF is hibás abban, hogy túlságosan feszes menetrendben állapodott meg hazánkkal.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.