A kormányfő az m1 Az Este című műsorának adott interjúban óriási sikernek nevezte az EB döntését, majd hozzátette, korábban szerinte méltánytalanul helyeztek kilátásba büntetést Magyarországgal szemben.„Mi azonban kitartottunk a saját igazunk mellett, a saját gazdaságpolitikánk mellett, és bebizonyítottuk, hogy az igenis jó, az európai érdekekkel egyező gazdaságpolitika, és ezt a kilátásba helyezett büntetést eltörölték” – fejtette ki, hozzáfűzve, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének folyamata a következő év márciusában fejeződhet be, de „innentől kezdve jó irányba mutat, egyenes az utunk”.
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokról szólva Orbán Viktor azt mondta: „mi holnap reggel is szívesen megkezdünk egy korrekt tárgyalássorozatot, de egyelőre ennek a feltételei még nem jöttek létre; talán június elején létrejönnek, amikor a jegybanktörvényt a magyar parlament módosítja. Abban bízunk, hogy utána a tárgyalássorozat már gyorsabban haladhat előre„. Arra a kérdésre, hogy Magyarország meddig képes IMF-védőháló nélkül is a saját lábán állni, azt felelte, bármeddig, az ország mindenképp megáll a lábán. Arra, hogy a hitelek megújításához szükséges forrásokhoz milyen magas kamatokkal jutunk hozzá, a válasz úgy szól, hogy ha van IMF/EU-megállapodás, akkor alacsonyabb kamatokkal, ha nincs, késik, húzódik, akkor drágábban – fejtette ki, hozzátéve, hogy ezért minden józan ember szerint minél hamarabb meg kell kötni az elővigyázatossági megállapodást.
A múlt kamatai
Hozzátette, ha a korábban felvett hitelek kamatait nem kellene fizetni 2013-ban, a magyar büdzsé 1,8 százalékos többlettel zárna, a kamatfizetés miatt azonban a hiány 2,2 százalék lesz. Vagyis ha „az előző nyolc év kamatterhei nem nyomnák a vállunkat, akkor ma kizárólag pozitív hírekről, fejlesztésekről, lehetőségekről, jövőről, beruházásokról, új ösztöndíjrendszerről beszélgethetnénk” – mutatott rá.
Újabb áfakulcsok
A miniszterelnök ismét kiállt az egykulcsos adórendszer mellett, közölve, hogy szerinte nincs értelme visszatérni a régi, sávos szisztémához, az ugyanis tönkretette az országot. Kitért az áfára, amellyel kapcsolatban megjegyezte, szeretné a mostani három kulcsot „még negyedik, ötödik kulccsal is színesíteni, különösen a luxustermékek irányába, de ehhez még egy küzdelmet az Európai Unióban meg kell sikeresen vívnunk”.Szólt az új nemzeti konzultációról is – amelynek során elsősorban munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdésekben kéri ki a kormány az emberek véleményét –, és reflektált arra a bírálatra, amely szerint a kormány csak önigazolást vár a kérdőívektől. Azt mondta, minden ügy, amelyben kérdést tesz fel a kabinet, az valódi kérdés és nyílt ügy. „Komolyan veszem az embereket, valóban kíváncsi vagyok a véleményükre” – jelentette ki. Példaként említette, hogy a kérdések között szereplő szociális szövetkezetekről szóló rendeletet sem írta alá, mert nem találta azt meggyőzőnek, és közölte, a jogszabályt csak a konzultáció végeztével véglegesítik.