Ötmillió köbméter vizet mozgatnak meg

Az aszályra való felkészülés egyik lépéseként megnövelik a Tisza-tó tartalék vízkészletét, ami a tározó vízszintjének 5 centiméteres emelésével jár.

tt
2012. 05. 21. 13:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fejes Lőrinc tájékoztatása szerint az érkező vízhozam függvényében a tó vízállását a Kisköre-felső vízmércén mért 730 centiméteres tartományban állítják be. Ennek révén kereken 5 millió köbméter vizet tudnak tartalékolni öntözési és vízpótlási célokra. A vízszintemelés oly módon történik, hogy a kisebb árhullám miatt a tiszafüredi vízmércénél megemelkedett vízszint jelentősen ne csökkenjen, ezáltal a Tisza-tó élővilága továbbra is a legkedvezőbb feltételek között maradjon – tette hozzá.

A 124 négyzetméter vízfelületű Tisza-tó nyári vízszintjét a téliről – egyméteres emelés után – április közepén állították be 725 centiméteres értéken. A vízügyi igazgatóság már akkor jelezte, hogy a várható aszály miatt további 5-10 centiméteres vízszintemelést terveznek.

A térségben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal földművelésügyi hivatalának első negyedévi közlése alapján a 2011-ben a lehullott csapadék mennyisége a sokéves átlag alatt maradt. Emiatt az elmúlt év végén átlagosan mintegy 120 milliméternyi csapadék hiányzott a talajból, és ezen az állapoton csak némileg enyhített a februárban lehullott 20-40 centiméternyi hó.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.