Sokat spórolhatnak az önkormányzatok

Ezer települést kíván bevonni a Belügyminisztérium (BM) az úgynevezett kazánprogramba, amellyel jelentős megtakarítást érhetnek el az önkormányzatok – közölte Pintér Sándor az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén. Támogatta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága Göbölös László ezredes kinevezését az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatói posztjára.

TK
2012. 05. 22. 13:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca vezetője éves beszámolóján egyebek mellett arról beszélt, hogy 94 hátrányos és különösen hátrányos helyzetű kistérségben indították már el a közfoglalkoztatást is segítő kazánprogramot, melynek eredményei azt mutatták, hogy „25 százalékára csökkenthető (...) a fatüzelésű kazánnal az energiaszükséglet ára”.

Közölte, a programot országossá bővítik, ennek keretében ezer település óvodáinak, iskoláinak, napköziotthonainak, vagy éppen önkormányzati épületeinek fűtését oldhatnák meg ezzel a rendszerrel. Szavai szerint ez a program nemcsak az önkormányzatoknak jelentene anyagi könnyebbséget, hanem a kazángyártó kis- és középvállalatokat is támogatni tudnák.

A meghallgatáson többször is szóba kerültek a 2006 őszén történtek. Harangozó Tamás (MSZP) felidézte, hogy az állam 270 millió forintot fizetett ki a jogszerűtlen rendőri fellépések károsultjainak. Az ülésen egy – már korábban is benyújtott – törvényjavaslatot adott át Pintér Sándornak, és arra kérte, legyen társelőterjesztője, vagy „vegye a nevére”. Elmondta, a javaslat a 2006 őszén megsérült rendőrök kárpótlásáról szól, azokéról, akiknek a felelősségét később nem állapították meg. Pintér Sándor azt közölte, nem ismeri az átadott javaslatot, így arról nem kívánt nyilatkozni. Jelezte ugyanakkor, hogy a képviselő „nyitott kapukat dönget”, amikor a megsérült rendőrök érdekében emel szót, mert a BM új gyakorlatot vezetett be. Ennek lényege, hogy akik szolgálatteljesítés közben, jogszerű és szakszerű magatartás tanúsítása mellett megsérülnek, és nem tudják a szolgálatukat folytatni, azokról a tárca külön gondoskodik.

Mátrai Márta (Fidesz) a fogvatartottak létszámáról, a fogvatartottak foglalkoztatásáról kérdezte a belügyminisztert, aki válaszában elmondta, mintegy ezerrel nőtt az elítéltek száma az intézményekben, annak ellenére, hogy megnyitották a solti és a budapesti Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézményeket.

A BM jövő évi költségvetésére vonatkozó kérdéseket a tárcavezető korainak tartotta, de arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010-ben és 2011-ben is adósságmentesen zárták az évet a hozzájuk tartozó szervezetek. Közölte, mindent megtesznek azért, hogy a büdzsé megtervezésénél a rendőrség ne kerüljön hátrányos helyzetbe, hiszen, mint fogalmazott, az ország közrendjéért és közbiztonságáért felel.

Göbölös László lett az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója

A bizottság a keddi ülésen 8 igen és a szocialista tagok tartózkodása mellett támogatta az eddigi megbízott főigazgató kinevezését. Göbölös László a kinevezés előtti meghallgatáson azt mondta: tavaly december óta tölti be az Alkotmányvédelmi Hivatalnál a megbízott főigazgatói posztot; a szervezetnél nagyon sok olyan terület van, mint például a kémelhárítás, gazdaságbiztonság és értékelés-elemzés, ahol a feladatokat újjá kellett építeni.

Tapasztalati szerint „rendkívül jó képességű munkatársak vannak az Alkotmányvédelmi Hivatalnál azonban azt látni kell ,hogy az állomány mintegy 30 százaléka az elmúlt 3-4 évben került a hivatalhoz, így a szakmai továbbképzésükre feltétlenül szükség van”.

Mint hozzátette: a beosztottak egy részének még meg kell szereznie azt a szakmai rutint, ami a feladatok végrehajtásához szükséges. Továbbá dinamizálni kell az egyes szakterületek közötti együttműködést.

Rendkívül fontos feladatnak nevezte még az információszerzés alapját képező hírforrás-rendszer felépítését, újjáépítését.

Harangozó Tamás szocialista tag kérdésére válaszolva elmondta azt is, hogy valóban ő volt az, aki aláírta a kormány és az UD Zrt. közötti peren kívüli egyezséget a hivatal képviseletében.

Mint emlékeztetett: 1,7 milliárdos perigénnyel élt az említett cég, külső szakértők viszont 391 milliós tehertételt állapítottak meg, végül pedig 265 millióban állapodtak meg a peres felek, amit négy egyenlő tételben rendeztek.

A kérdések után Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke azt mondta: bár Göbölös László szakmai alkalmasságával kapcsolatban nincsenek kétségei, de a nemzetbiztonsági területen tapasztalható „rendezetlenség” miatt nem tudják támogatni a kinevezését, ezért tartózkodtak a végszavazásnál.

A kormany.hu-n fellelhető információk szerint Göbölös László ezredes 1981 óta teljesít hivatásos szolgálatot, 1999 óta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hivatásos állományának tagja. Vezette a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Műveleti Koordinációs Igazgatóságát, majd „meghatározóan járult hozzá” a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Információ-Feldolgozó Igazgatóságának megalakításához, amelyet jelenlegi megbízásáig irányított.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.